Kisölveden megint papot tettek a félkeresztre

Két éve még csak a református egyházközségen belül rendezték meg az aratási ünnepséget körülbelül húsz résztvevővel, tavaly már a község is csatlakozott és több mint százan zarándokoltak el a közeli búzatáblához megnézni, milyen is a hagyományos aratás. Idén ezen a napon majd’ 250-en voltak a 190 lelket számláló apró településen.

Ambrus Erika református lelkész szavai szerint tulajdonképpen hármas ünnepről van szó, hiszen az aratás a kenyér és az élet ünnepe is. A lelkésznő igei bevezetőjében a gabona-betakarítás elvontabb jelentéseiről is szólt, a világ végéről mint végső nagy aratásról beszélt, mikor elválik a hamis a jótól, a konkoly a búzától. A régi kézi aratás felelevenítése Vicenc Árpád egyházgondnok ötlete, aki tizenöt éves koráig maga is végezte ezt a munkát, és nem akart beletörődni, hogy az ősök tudása, a beidegződött mozdulatok, a több száz év alatt kialakult módszerek a feledés homályába vesszenek. A falusi asszonyok három nap alatt megfonták az aratási koszorút, melyre a hagyományos nemzeti színű szalagok mellett a helyi hagyományok szerint a búzavirágot jelképező kék szalag is felkerült. Régi szerszámok, kellékek kerültek elő, a tokolyó, melybe a fenőkő került, a kaszaüllő, és a kaszaél egyengetésére szolgáló kiskalapács, a marokszedéshez szükséges kötőfa, sarló és fonál. Idén is „pap került a félkeresztre”, hiszen a tizenhárom kévéből álló építmény, az úgynevezett félkereszt tetejére kerülő utolsó kévét „papnak” nevezi a népnyelv. A papnak kalásszal nyugat felé kell a félkeresztre kerülnie, egyrészt a szél ellen véd, másrészt vízelvezető szerepe is van, hiszen „elvetette” az esőt, nem csöpögött a víz a kévékbe. Aki akarta, maga is megpróbálhatta a kézi aratás nehéz mesterségét. Ambrus Erika elmondta, jövőre valószínűleg aratóversenyt is rendeznek, hiszen egyre többen kapnak kedvet, hogy megtanulják az ősi fogásokat. Balázs György, a budapesti Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese is megpróbálkozott az aratással, de hamar belátta, az elmélethez jobban ért, így előadásban elevenítette fel a munkafolyamatot és a hozzá kapcsolódó népszokásokat. A learatott búzatáblán mindenki kapott egy szeletet az új búzából kemencében sült ropogós kenyérből, és a csöcsös korsóból kortyolhatott hozzá friss kútvizet.