Kiállítással mutatkozik be a Pro Futuro Villa Kezw

<p>Bátorkeszi. A napokban jegyezték be a Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulást, amelynek célja a település történelmének kutatása, tárgyi és egyéb emlékek gyűjtése, a hagyományok őrzése és ápolása. Távlati céljuk pedig egy tájház létrehozása. Első, bemutatkozó rendezvényük a szeptember 6-i falunap során nyíló Örökség című kiállítás lesz.</p>

V. KRASZNICA MELITTA

„A névválasztás nem véletlen, a 12. századból fellelhető első írásos emlékek ugyanis Villa Kezw néven említik a települést – tájékoztatta lapunkat Pallag György, a társulás elnöke. – Régtől lakott település a miénk, bizonyítják ezt a falu területén és határában talált avar kori, valamint honfoglalás kori leletek. A 16. században a Báthoriak, később a Pálffyak birtokolták a falut. Két kastély is állt itt, a Pálffy- és Kobek-kastély, de sajnos mára egyik sem maradt fenn. A falu híres szülötteivel, az itt élt, tevékenykedett neves közéleti személyiségekkel kapcsolatos emlékeket is szeretnénk felkutatni.”

A társulást négyen alapították – Zsok Gizella könyvtáros, muzeológus, Gál István, Pallag Gábor és Pallag György –, de várják további tagok jelentkezését is. Ezért felhívással fordulnak nemcsak a helybeliekhez, hanem a Bátorkesziről elszármazottakhoz is, hogy vegyenek részt társulásuk értékmentő munkájában. „Bizonyára sokan őriznek még régi fényképeket, képeslapokat, könyveket, dokumentumokat, régi használati tárgyakat. Szeretnénk ezeket összegyűjteni, vagy legalább másolatokat készíteni róluk. Másrészt felvesszük a kapcsolatot azokkal a múzeumokkal, amelyek a településen végzett ásatások során előkerült tárgyi emlékeket őrzik. Jó lenne, ha ezek a leletek legalább egy-egy időszaki kiállítás erejéig visszakerülnének falunkba” – mondta a társulás elnöke.

A már eddig összegyűjtött anyagokból nyílik kiállítás szeptember 6-án a kultúrházban, a tárlatot két hétig láthatja a nagyközönség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?