Kevesebb az influenzás

Komárom. Az elmúlt hét napban kissé csökkent az influenzás megbetegedések aránya a Komáromi járásban – tudtuk meg Tóth Rozáliától, a Regionális Közegészségügyi Hivatal járványügyi részlegének helyettes vezetőjétől.

Komárom. Az elmúlt hét napban kissé csökkent az influenzás megbetegedések aránya a Komáromi járásban – tudtuk meg Tóth Rozáliától, a Regionális Közegészségügyi Hivatal járványügyi részlegének helyettes vezetőjétől. Míg egy héttel ezelőtt a légzőszervi megbetegedésék 1,64 százaléka volt influenza és influenza jellegű megbetegedés, addig mára ez az arány 1,42 százalékra esett vissza.

„Egyelőre úgy tűnik, a járvány visszavonulóban van, csupán lokális gócpontokat regisztráltunk a járás keleti felében – mondta a szakember. – Itt négy iskolát be kellett zárni, a marcelházi magyar és szlovák alapiskolát, valamint a dunamocsi és a madari alapiskolát.” Ugyanakkor a járás nyugati részéből és Komáromból is általában csökkenő esetszámot jeleztek az orvosok. Járványról akkor beszélhetünk, ha a megbetegedések száma egy hét alatt megduplázódik. Két hete tapasztaltak is ilyen arányú növekedést, ezért jelezték is a járványt, az aktuális helyzet alapján azonban úgy tűnik, hogy a régióban most visszaszorulóban van ez ilyen jellegű betegségek száma. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?