Kettős állampolgárság: véleménye szerint segít vagy sem a népszavazás?

Sikos T. Tamás, a Selye János Egyetem dékánja:
Természetesen részt veszek a népszavazáson. Az már más kérdés, hogy milyen hasznot jelent majd az esetleges kettős állampolgárság azokra nézve, akik segítséget várnak tőle.

Sikos T. Tamás, a Selye János Egyetem dékánja:

Természetesen részt veszek a népszavazáson. Az már más kérdés, hogy milyen hasznot jelent majd az esetleges kettős állampolgárság azokra nézve, akik segítséget várnak tőle. Véleményem szerint rendkívül ország függő ez a dolog: teljesen másként érinti a kettős állampolgárság a már EU-tag szlovákiai magyarokat, mint az Európai Unió határain kívül élőket. Nem tudom, milyen mértékben jelent majd valós segítséget például a Kárpátalján élőknek, hiszen Ukrajnában egyenesen tiltja az alkotmány a kettős állampolgárságot. Meggyőződésem: csupán a gesztusok szintjén marad az ügy, ám nem kétséges, hogy nagyon fontos gesztusról van szó az anyaország részéről.

Sárik Tamás, egyetemi hallgató, Budapest:

A népszavazást szerencsétlen és átgondolatlan lépésnek tartom. Az így feltett kérdésekre nincs jó válasz. A kettős állampolgárságot pedig nem népszavazás útján kell rendezni. Gyomorfordítónak tartom azt a demagógiát, erőlködést és azt a „ki a jó magyar” című társasjátékot, amely a kérdés kapcsán kialakult. Sajnos újra csak azt látom, hogy egyesek politikai érdekeikért a legcinikusabb – az emberek lelkiismeretével visszaélő – ötletekkel és helyzetekkel állnak elő. (vkm, buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?