Keresett szakemberek lesznek

„Az oktatásügyben is meg kell lovagolni az új hullámokat. Örülünk, hogy a kassai ipari a régi jó hírnevéhez méltóan végzi a fejlesztéseket” – mondta Pulen Lajos igazgató az új tanterem megnyitásakor. Csonka Sz.

„Az oktatásügyben is meg kell lovagolni az új hullámokat. Örülünk, hogy a kassai ipari a régi jó hírnevéhez méltóan végzi a fejlesztéseket” – mondta Pulen Lajos igazgató az új tanterem megnyitásakor. Csonka Sz. György felvételleA Kassai Magyar Tannyelvű Ipariskola és Kereskedelmi Akadémia történetében fontos dátum a tegnapi, ugyanis Pulen Lajos igazgató ünnepélyes keretek között átadta rendeltetésének azt a közel kétmillió koronás beruházással kialakított és felszerelt osztályt, melyben a világhírű amerikai Cisco Systems számítógépes rendszergazdaképzéshez csatlakoztak, s ugyanebben a tanteremben folyik majd a környezetvédelmi ismeretekre való oktatás is, amihez a környezetvédelmi tárcától kaptak anyagi támogatást. Rozenfeld Gyula szaktanár elmondta, hogy az oktatásügyi minisztérium és a San Franciscó-i Cisco Networking Academy között kötött szerződés értelmében Szlovákiában 40 ilyen oktatói központot hoznak létre. A kassain kívül Füleken kezdi meg működését egy hasonló. Amint megtudtuk, a kassai ipariban jelenleg közel negyven hallgatója van a négy szemeszteres oktatásnak. Hogy a számítógépes hálózat tervezését, építését, kezelését és védelmét illető tudnivalók iránt ilyen nagy az érdeklődés, nem is csoda, hiszen az iskola állja a 10-15 ezer koronás szemeszterenkénti tandíjat – a hallgatóknak csak 2-3 ezer koronát kell befizetniük – és aki a képesítést megszerzi, az Európa minden táján keresett szakemberré válik. Jakab Ferenc, a Cisco Akadémia-rendszer szlovákiai vezetője az ünnepségen azt is bejelentette, hogy készül egy tervezet a Kassai Műszaki Egyetemmel, mely szerint a Cisco-t elvégzők számára – attól függően, hogy milyen továbbtanulási irányzatot választanak – kreditet kapnak, amihez ezerdolláros tandíj is párosul. Pulen Lajos iskolaigazgató örömmel számolt be arról is, hogy szeptember elsejétől engedélyezték számukra a logisztikai szak megnyitását is. Tehát azok a középiskolát végzett fiatalok, akik a közúti szállítások menedzselését kívánják élethivatásukként választani, június végéig jelentkezhetnek az iskola címén, ugyanis az első évfolyamba 30-35 tanulót vesznek fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?