Kerékpárral a Duna forrásától a Csallóközig

Jó néhány éve bringázol, versenyeken is indulsz olykor. De mikor és honnan jött az ötlet, hogy egy ilyen hosszú bicikliútra vállalkozz?

Igen, évek óta tekerek már, és mindig vonzott, hogy kipróbáljak egy igazán hosszú távot is. Eddig ugyanis „csak” 165 kilométer volt a leghosszabb út, igaz, azt egy nap alatt teljesítettem. Idén nyílt lehetőség arra, hogy sporttársaimmal együtt Duna menti kerékpárútra keljünk, amelyet a egy közös döntés után Danube Bike Tour 2018 névre kereszteltünk. Apropó, többiek: együtt kerekeztem a gútai Zsélyi Katalinnal és férjével, Zsélyi Zoltánnal, továbbá a nagymegyeri Bartalos Árpáddal. Kki kell emelnem, hogy mindannyian amatőr sportolók vagyunk.

Nagyjából két héten át tekerted a biciklit, értelemszerűen persze csak nappal, de egy nagyjából 1300 kilométeres táv akkor is megerőltető. Ez nem olyan, mint amikor valaki például napi két kilométert kerekezik a munkahelyére. Jól gondolom, hogy előtte az erőnlétedet komolyabb edzéssel kellett felerősíteni?

Bősig bezárólag a megtett táv végül 1360 kilométer lett. A kérdésre válaszolva, valóban, előtte sokat edzettem; tavasszal Csehországban, kétszer meg a Balatonnál bicajoztam. Egyszer otthonról tekertünk le hárman a Balatonra, ez volt odafelé az a bizonyos 165 kilométer. Már akkor is jól felpakolt táskákkal mentünk, hogy igazi edzés legyen a Duna-túrára, mert tudtam, ott nem lesz kísérőautó, az összes holmit, amire szükség van az úton, magunk szállítjuk a bicikliken.

Milyen érzés volt ott állni a Duna hivatalosan megjelölt forrásánál?

Én már másodszor voltam ott. Pár éve futottam ott egy félmaratont, akkor láttam először, de minden átépítés alatt volt. Mostanra viszont minden elkészült. Furcsa érzés látni a kis forrást, amelyből hatalmas víztömeg lesz, mire hozzánk eljut. Látni valaminek a kezdetét és 2 hét után meg azt, hogy hova jut el, mekkora távolságra. Szerencsésnek érzem magam, hogy láthattam, hogyan változik és milyen messzire jut el a Duna. 

Mennyi volt az egy nap alatt megtett leghosszabb táv, és mennyi a legkevesebb?

A leghosszabb 150 kilométer körül, a legrövidebb a tervek szerint 57 kilométer lett volna, de 75 kilométernél kevesebbet egyszer sem tettünk meg.

A hosszabb kalandokra vállalkozók általában megélnek egy vagy akár több mélypontot is, amikor a fáradtság vagy valami más megtöri a lendületet. Nálad volt ilyen, és ha igen, mi lendített át a holtponton?

Őszintén mondom, a táv teljesítése közben nem éreztem ilyet, és utólag visszagondolva sem mondhatnám, hogy lett volna holtpont. Minden szuper volt, úgy érzem, ezt nagyrészt a kellő felkészültségemnek köszönhetem. 

Szinte biztos, hogy vidám pillanatokból, kalandokból, esetleg veszélyeket magukban rejtő élményekből is volt néhány. 

A legveszélyesebb számomra az volt, amikor különféle meredek helyeken, szakadékok mentén, keskeny utakon mentünk, olyankor folyton az járt a fejemben, ha kicsit megcsúszik a kerék, lent vagyok. Vicces volt például, amikor egyik társunk leszakadt tőlünk, nem tudjuk, hogy hol ment véletlenül másfelé. Mivel aznapi szállásunk fent volt a felettünk tornyosuló hegyen egy kis faluban, ezért úgy gondoltuk, csak eltalál hozzánk, hiszen van térképe. Végül fél óra késéssel, egy sziklákkal teli hegyi úton a másik irányból felkísérte egy helyi lakos a szomszéd faluból. Megkerült az elveszett lélek. Akkor aztán jót nevettünk az eseten.

Két hét hosszú idő, ez alatt enni is muszáj, nem kerülhetjük meg tehát a gasztronómia kérdéskörét sem. Melyik táborba tartozol: mindig ragaszkodsz a megszokott ízekhez, külföldön is a hazaihoz legközelebb álló ételeket próbálod keresni? Vagy ellenkezőleg, mindenhol kifejezetten a helyi ízekre vadászol?

Én mindent szeretek kipróbálni, ha már elmegyek idegen országokba. Volt sokféle étel, ital, amit megkóstoltunk. Egy szép bajor étteremben egy erdélyi pincérlány magyarul szólt hozzánk, és a napi menüt, egy helyi jellegzetes ételt ajánlotta. Bajor szelet volt krumplisalátával. Ez számomra olyan volt, mintha hús helyett a párizsi szalámit rántanák ki enyhén fűszeres panírban. Kipróbáltuk a helyi virsliket, a kis fehér kolbászkákat grillezve. Még egy érdekesség: engem legalábbis meglepett, hogy nem találtunk az étlapokon rántott sajtot. Más nemzet, más ízek.

Mit éreztél a hazaérkezés perceiben?

Öröm fogott el és büszkeség, hogy egy dolgot a bakancslistáról kipipálhatok. Legfőképpen azonban annak örültem, hogy két hét után újra láthatom a szeretteimet, a barátaimat, akik itthonról követték utunkat. Összességében azt mondhatom, hogy több volt a pozitívum, mint a negatívum.

Most már jó néhány napja itthon vagy, a mindennapok megszokott menetébe is visszarázódsz. Hogy érzed, az átélt élményeken túl mit adott neked ez a kalandtúra?

Kis amatőr csapatunknak sok örömöt szereztek a kalandok. Engem a sikerélmény tesz igazán boldoggá, az, hogy kitartottam.

Biztosra veszem, hogy nem lenne ellenedre más hasonló kaland sem. Esetleg van is már egy kitűzött célod, egy álomútvonalad, amit kerékpárral mindenképpen teljesíteni szeretnél?

Persze. Jövőre szeretnék letekerni a Fekete-tengerig, a Duna-deltához. Remélem, sikerülni fog. 

Csibrányi Zoltán