Kassán járt az államfő

Kassa. Ivan Gašparovič első hivatalos kassai látogatása barátságos hangulatban zajlott le. Az államfő „félfogadással” kezdte a napot kihelyezett irodájában, ahová az utóbbi hetekben ugyan a szokásosnál kevesebb polgár fordult, ám ez valószínűleg az iroda bezárásáról terjengő téves információkkal magyarázható.

Az államfő és neje a főpolgármester idegenvezetésével sétát tett a belvárosbanA szerző felvételeAz első fogadónapon főleg a városi intézmények vezetői és közéleti személyiségek keresték fel Gašparovičot, sok sikert kívántak neki munkájához, szervezetük tevékenységét ismertették, illetve a keleti régió elmaradottságára hívták fel a figyelmét.

Ezt tette Zdenko Trebuľa főpolgármester is, aki a kizárólag reprezentatív célokra használatos Fő utcai városháza épületében fogadta magas rangú vendégét. Gašparovič elmondta, közvetlenül ugyan nem tud segíteni a nehéz anyagi helyzetben lévő városnak, ám a felmerülő problémák megoldásában lehetősége szerint részt kíván venni. Az államfő meghívást kapott az építés alatt álló új téli stadionban rendezett első jégkorongmérkőzésre is. Elmondása szerint a főpolgármesterrel való találkozó baráti beszélgetéssé alakult, szóba került a fiskális decentralizáció is. Mindkét fél úgy véli, a járulékos adók, illetve a támogatás elosztásának javasolt módja nem kedvez a nagyvárosoknak. Gašparovič osztja Trebuľa véleményét azzal kapcsolatban, hogy nem helyes a száz lakosú apró falvaknak ugyanolyan jogköröket adni, mint a több tízezres nagyvárosoknak. A találkozót követően az államfő és neje, Silvia asszony a főpolgármester idegenvezetésével rövid sétát tett Kassa belvárosában, és helyi szokás szerint márványtáblát helyezett el az Szent-Erzsébet Székesegyház előtti terecskén az első hivatalos látogatás emlékére. Ezt követően a megyei hivatal vezetőivel találkozott, délután pedig a Kassai Műszaki Egyetemre, a régió legnagyobb felsőoktatási intézményébe látogatott el. A kassai „munkanapot” az elnöki pár a US Steel acélkonszernben fejezte be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?