Karácsonyi ajándék

Felsőszeli/Tallós. Rendkívüli karácsonyi ünnepségnek és ajándékoknak örülhetnek a Tallósi Magyar Tanítási Nyelvű Kisegítő Iskola neveltjei.

Felsőszeli/Tallós. Rendkívüli karácsonyi ünnepségnek és ajándékoknak örülhetnek a Tallósi Magyar Tanítási Nyelvű Kisegítő Iskola neveltjei. Egy felsőszeli fiatalember, Lavu László ugyanis már második alkalommal szervez jótékonysági gyűjtést a tanulók számára, hogy a december 18-ra tervezett karácsonyi ünnepségen kedves ajándékokkal lephessék meg az intézet mintegy 30 neveltjét. A felsőszeli férfi elmondta, először két éve júniusban került kapcsolatba az intézettel, s vallásos emberként kötelességének tartotta, hogy segítsen a rászoruló gyerekeken. Akkor szervezett először karácsonyi akciót nekik: egy zenekar adott műsort, majd ajándékokat osztogattak.

Lavu László munkanélküli, saját pénze nem volt az adományozásra, ezért a kosúti önkormányzattal és az ottani plébániahivatallal összefogva szervezett gyűjtést az intézetnek. A ruhaneműt, ágyneműt raktárba gyűjtötték, azt majd a nevelők szükség szerint osztják ki az intézet lakói között, a játékok, képeskönyvek azonban a közös karácsonyfa alá kerültek. Idén is hasonló gyűjtést szervez, mert a tallósi gyerekek már most várják az ajándékokat. Akinek van feleslegessé vált, de még használható játéka, képeskönyve, iskoláskorú gyereknek való ruhaneműje, az felajánlhatja Lavu Lászlónál, a 0904/176623-as telefonszámon. Az ajándékokat a felsőszeli községi hivatalban, esetleg a falu alapiskolájában adhatják le, de a szervező akár házhoz is megy az adományokért. (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?