Idén is utazhatnak a fiatal művészek

<p>Kassa. Idén is több külföldi nagyvárosba várják a fiatal szlovákiai művészeket, folytatódik a K.A.I.R (Košice artist in residence) rezidensprogram.</p>

KOCSIS EDINA

A program tavaly kezdődött, amikor Kassa az Európa kulturális fővárosa címet viselte. A célcsoportba főleg azok a művészek tartoznak, akik vizuális művészettel, festészettel, szobrászattal és újmédiával foglalkoznak. A K.A.I.R. munkatársai 2013-ban több értékes kapcsolatot teremtettek, melyek segítik a projekt folytatását. „Különböző szervezetek tagjaival ismerkedtünk meg, partnerségek jöttek létre, és sikerült pénzt szerezni a művészek utaztatására” – közölte Zuzana Kotiková, a K.A.I.R menedzsere.

A 2014-es utak kilencven százalékát már előkészítették. Idén egyebek mellett Tokióba, Londonba, Grazba és Kremsbe, Harkovba látogathatnak el a kreatív fiatalok, akik két–három hónapot tölthetnek az egyes városokban. Még folynak a tárgyalások a Rigába – Európa 2014-es kulturális fővárosába – utaztatásról. Idén viszont már nemcsak a Kassán és környékén élők jelentkezhetnek a csereprogramba, hanem Szlovákia bármely részén élők. „Igyekszünk olyan progresszív művészeket választani, akik számára a külföldi tartózkodás szakmailag hasznos lehet” – közölte Kotiková. Azt, hogy ki utazhat, a külföldi partner a beküldött anyag alapján dönti el.

Kassára is várják a külföldieket, az idei első rezidens márciusban érkezik Ausztriából a Kaszárnya-Kultúrparkba. Hogy a külföldiek könnyebben ismerkedjenek a várossal, minden vendégművészhez önkéntes kísérőket keresnek. Feltétel az angolnyelvtudás, a kommunikációs készség, valamint tájékozottság a művészetek terén. Zuzana Kotiková elmondta, azoknak a művészeknek is érdemes jelentkezni, akiket korábban nem választottak ki. A K.A.I.R. munkatársai rendszeresen közlik az új felhívásokat, jelenleg az ukrán Harkovba várják a jelentkezéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?