Idén is angolul tanulnak a falvak

PozsonyAmerikából érkező lektorok tartanak háromhetes nyelvtanfolyamot a Learning Enterprises Alapítvány képviselője által kiválasztott szlovákiai, zömében magyarlakta falvakban, városokban.

Pozsony

Amerikából érkező lektorok tartanak háromhetes nyelvtanfolyamot a Learning Enterprises Alapítvány képviselője által kiválasztott szlovákiai, zömében magyarlakta falvakban, városokban. Ezek a tanfolyamok nemcsak a nyelvtanulásról szólnak, hanem a különböző kultúrák találkozásáról is, hiszen a délelőtti órák után az oktatók tanítványaikkal együtt közös programokon vesznek részt, és mesélnek egymásnak szokásaikról, hagyományaikról, kultúrájukról.

A program ötletgazdája Tolnay Ádám, a Learning Enterprises Alapítvány létrehozója. A szlovákiai programot a Learning Enterprises és a Diákhálózat szervezi. Az alapítvány hívja meg a lektorokat, a szállásról, az étkeztetésről a vendéglátók gondoskodnak. A lektorokat a pályázó községben élő családoknál helyezik el. A kurzus akkor indul, ha legalább 20–30 érdeklődő jelentkezik. A lektorok napi legalább három, legfeljebb öt órát tanítanak, a résztvevők számára a tanfolyam ingyenes, a szervezők viszont arra kérik az önkormányzatokat, anyagilag támogassák a programot. „Április 30-ig jelentkezhetnek a programba az önkormányzatok, a szükséges adatlapokat a diákhálózat honlapján lehet megtalálni” – közölte lapunkkal Bíró Szilvia, a Learning Enterprises szlovákiai koordinátora. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?