Húzódik a hulladékgyűjtő létrehozása Dunaszerdahelyen

<p>Dunaszerdahely. Év végéig kellene kialakítania a hulladékgyűjtő udvart Dunaszerdahely önkormányzatának. Ha nem sikerül, a várostól</p>

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Az európai uniós előírások szerint 2014 végére minden településnek, melynek lakosainak száma meghaladja az 5000-et, saját gyűjtőudvart kell létrehoznia. A hulladékgyűjtő udvarok környezetkímélők, a lakosság itt leadhatja az újrahasznosítható hulladékot, ezáltal csökken a szemételhordás díja is a városban. Ha viszont 2014 végére nem készül el a gyűjtőudvar, az előírások szerint megvonhatják a várostól a megpályázott támogatás egy részét, és pénzbírság fizetésére is kötelezhetik.

Dunaszerdahely önkormányzata 2010-ben kiválasztotta a pódafai úton levő, városi tulajdonú telket a gyűjtőudvar helyének, 2011 elején pedig már a tervdokumentációt is elkészítették. 2010-ben kataszteri eljárás indult több telek ügyében, ugyanis Pódafa község szerint a telkek a község tulajdonában vannak, bár a kataszteri hivatal Dunaszerdahely tulajdonaként jegyzi. Mivel Pódafa ezt nem tudta bizonyítani hivatalos dokumentumokkal, a Nagyszombati Kerületi Hivatal elutasította Pódafa kérelmét. Ezt követően a dunaszerdahelyi kataszteri hivatal Pódafa kezdeményezésére eljárást indított, de ezt leállították. 2013 tavaszán Pódafa önkormányzata a Járásbírósághoz fordult, és pert indított a telkek tulajdonjogának megállapításáért. A telkek között szerepelt az is, ahova Dunaszerdahely a hulladékgyűjtő udvart tervezte. A bíróság első fokon elutasította az ügyet, de Pódafa fellebbezett, és a Nagyszombati Kerületi Bíróság újraindította a pert. A folyamatban levő per miatt a város a telket nem adhatta el, nem adhatta bérbe, és nem is építhetett ott. A kerületi bíróság a mai napig nem döntött az ügyben.

Ravasz Marián (Híd) és Dakó Sándor (Híd) városi képviselő többször felhozta a testületi üléseken a hulladékgyűjtő udvar kérdését, érdeklődtek a telekről, és rákérdeztek az udvar megépítésének stratégiájára is. Ravasz Marián szerint Hájos Zoltán polgármester elhallgatta a képviselők elől, hogy a kinézett telek per tárgya. Dakó Sándor a kórházparkolókról tartott decemberi sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy nem volt értelme elkészíttetni a gyűjtőudvar terveit és a projektdokumentációt több mint 40 ezer euróért. A Híd párt városi képviselői szerint a polgármester többször állította azt, hogy a szemétgyűjtő udvar projektje azért áll, mert a minisztérium nem írta ki a pályázatot. A hidas képviselők felrótták a polgármesternek azt is, miért tette lehetővé, hogy egy olyan telekre tervezzék az udvart, amelyről per folyik.

Hájos Zoltán cáfolta a képviselők kijelentéseit, decemberi sajtótájékoztatóján lobbival vádolta meg őket, és azt, hogy nem adtak be pályázatot az udvarra, azzal indokolta, hogy nem adhattak be támogatási kérelmet egy olyan telekre, amely per tárgya.

A városi képviselő-testület új telket kezdett keresni, amely alkalmas lehet a gyűjtőudvar létrehozására, de eddig még nem találtak olyan területet, amely minden tekintetben megfelelt volna az önkormányzatnak. „Bízunk benne, hogy a bíróság mihamarabb lezárja az ügyet, a javunkra dönt, és meg tudjuk építeni a hulladékgyűjtőt” – mondta Hájos Zoltán a dunaszerdahelyi városi televíziónak. A polgármester úgy nyilatkozott, a Szlovákiai Falvak és Városok Társulása tárgyalásokat folytat a határidő kitolására, mert a települések nagy része nincs felkészülve a gyűjtőudvarok létesítésére. (szcs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?