Humor a határon

Danis Ferenc helytörténész és Hunčík Péter pszichiáter álmodta meg az Ipoly folyó és az egyetemest a helyivel ötvöző lokálpatriotizmus ünnepét. Martin Bútora volt diplomata, társadalomtudós megnyitó beszédében hangsúlyozta, számára ez az ipolysági esemény csodaszámba megy, hiszen éppen egy határvárosban folyik harc a határokat fenntartó mentalitás ellen, hogy ne csak egymás mellett éljenek a különböző nemzetiségek, de valóban kíváncsiak legyenek egymásra, hogy valóban együttélés legyen az egymás közelében létezés. A szlovákok nem tudnak magyarul, és kevés magyar érzi úgy, hogy ő részese lehet a szlovák kultúrának. Éppen ezért egyedülálló és fontos ez a négy nap. Lényeges, hogy büszkék tudjunk lenni a sikereinkre, s ne állandóan a kudarcainkkal legyünk elfoglalva.

Hunčík Péter elmondta, a manapság sokat emlegetett területi vagy kulturális autonómia helyett azt szeretné, ha elsősorban autonóm személyiségekről esne szó, olyan emberekről akik képesek önállóan dönteni, felnőtt módra, saját sorsukat kezükbe véve. A Menora Saag Centrum Artisban azért is a humor kapta a főszerepet, mert Hunčík szerint 45 év után jogunk van végre jól érezni magunkat. A nevetéshez nem kell kormány, párt, felsőbb hatalom, a nevetéshez öniróniára való hajlam és a másikba vetett bizalom kell csak. Idén a 19. század egyik méltatlanul elfeledett nagy egyénisége, Pongrácz Lajos emléktábláját avatták fel. Danis Ferenc elmondta, Pongrácz irodalmi lapot indított, nőegyletet, bölcsődét, kaszinót alapított, Széchenyi Istvánnal vitatkozott, Kossuth pénzügyminisztériumának titkára volt, nevéhez fűződik Ipolyság főterének kikövezése, a közvilágítás kiépítése, a drégelyi törökverő hős, Szondi György kultuszának megteremtése, volt tudósítója, szolgabírója, főjegyzője, alispánja is a megyének. Idén hat Szkukálek Lajos-festménnyel bővült a Saag Galéria, mely azt kívánja bizonyítani, hogy az egyetemes magyar kultúrát, tudományt, közéletet a Felvidékhez kötődő személyek is alakították. Benyovszky Móric, Jedlik Ányos, Sellye János, Szondi Lipót, Zrínyi Ilona és Szokolyi Alajos portréja került a zsinagóga falára. Ezután a Prágában élő Fedor Gál szociológus, a Berlinben oktató Peter Zajac irodalomtudós, és a Dunaszerdahelyen élő, a világot járó Hunčík Péter csevegett a humorról, a médiából áradó szórakoztató műfajok és az igazi szórakozás közti különbségről, a rendszerváltás humoráról. Zajac szerint Közép-Európa maga is egy vicc, „hiszen ha komolyan beszélsz, azt hiszik, tréfálsz, ha pedig tréfának szánod, amit mondasz, akkor komolyan veszik”. Fedor Gál elmondta, ha nem tudna évtizedekkel ezelőtti dolgokon nevetni, rég megőrült volna. Később Bugár Béla MKP-s politikus a parlamenti ülések humoráról beszélt, a nevetés feszültségoldó, energia-felszabadító, gyógyító, lazító szerepéről. Elárulta, hogyan kell elbizonytalanítani az újságírókat, ha kellemetlen kérdéseket tesznek fel, hogyan lehet kizökkenteni az okvetetlenkedő zsurnalisztát, ha például Simon Zsolt dotációs ügyeire terelődik a beszélgetés. Tomáš Janovic, aki „keveset beszél, szigorúan méri a szavakat” és Ján Štrasser, akinek viszont „a szavai gyakran megelőzik a gondolatait” közös könyvük kapcsán beszélgettek arról, hogyan kell mindent „meghumorni”. Szó esett a politikai szatíra fontosságáról és romlékonyságáról, és arról, hogy az ember nem hősnek született. A humor témájába az Ipoly napokon sok minden belefért – a civilszférától a művészlét gyötrelmein keresztül a hatalomnak való kiszolgáltatottságon át a szórakoztatásig. Farkasházy Tivadar és Milan Markovič, gyerekszínház és cseh groteszk humor, a harsány orosz anekdotázás szlovákiai magyar elégikusságba csomagolva, és a konzumkultúrán keserűn élcelődő performansz, bohócirodalom és szwingkoncert, valamint az „ipolymentiség” bensőséges, hagyományőrző ünnepe.