Hodos lakosainak száma elérte az 1600-at

<p>Hodos. Míg a statisztikák szerint a legtöbb csallóközi településen csökken a lakosság száma, a Dunaszerdahelytől néhány kilométerre fekvő Hodosba évről évre többen költöznek. Tíz év alatt 200-zal nőtt a falu lakosságának száma, 2014 elején pedig elérte az 1600-at a Hodosban élők száma.</p>

SZABÓ CSILLA

„Állandóan arról hallunk, hogy a kisebb falvak idővel elnéptelenedhetnek, bezárhatják az óvodákat, a kisiskolákat, mivel a lakosság száma folyamatosan csökken. Hogy ez ne történjen meg, az a legfontosabb, hogy a község lakosainak létszámát valamilyen módon növelni kell, ezáltal az összetétele is változik. A falu így nem öregszik el, a fiatal lakosok által jobban tud fejlődni a kultúra, a sport, és az óvodák, iskolák is” – fejtette ki Hodos polgármestere. Balódi László elmondta, a környékbeli polgármesterek gyakran mondják neki, hogy könnyű dolga van, hiszen Dunaszerdahelyről valószínűleg sokan költöznének ki szívesen a közeli településre. A polgármester viszont a falukból érkezőket részesíti előnyben. „Úgy vélem, a városhoz szokott embereknek nem tudnánk előteremteni mindent olyan gyorsan, ahogy ők szeretnék. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az igényüknek kellene kisebbnek lennie, pusztán annyira gyors ütemben bővül községünk, hogy például játszóparkokat, parkolóhelyeket nem tudunk ugyanolyan gyorsan elővarázsolni. Ezért is jó, ha hasonló közegből érkeznek a lakosok” – mondta Balódi László.

A községbe nagyon sok, valaha hodosi kötődésű lakos költözik, a fiataloknak is lehetőségük van önálló életet kezdeni, ezért nem költöznek el a faluból. 2013 nyarán egy 37 lakásos tömbházat adtak át, az épület középső részében lévő 19 lakásba ősszel költözhettek be a lakók. Az épület két oldalsó részének építésénél elhúzódtak a munkálatok, itt 18 új lakás várja, hogy beköltözzenek a lakók. Az önkormányzat minden papírmunkát elvégzett, megszerezte az engedélyeket, egyeztettek a különböző hivatalokkal is, hogy meggyorsítsák a lakók ügyintézését. Ahhoz, hogy a lakásokat be tudják fejezni, a parkettát le tudják rakni, és beszereljék a konyhabútort, először ki kell szárítani a lakásokat, ehhez pedig be kell kapcsolni a fűtést. „Úgy vélem, a lakosok egy hónapon belül beköltözhetnek új otthonukba. Mi előkészítettük a terepet, most a lakókon van a sor, hogy elintézzék a saját gázórájukat, villanyórájukat” – mondta Balódi László.

A polgármester közölte, a 37 lakásra 134 kérvényt adtak be, a lakásigénylések száma hétről hétre nő. 2014-ben a tervek szerint egy 12 és egy 27 lakásos tömbház, valamint egy 20 lakásos sorház építését kezdi meg az önkormányzat. A falu új negyedében 34 telket is kialakítottak, az összes telket sikerült eladniuk. 2013 második felében 6 család kezdett építkezni, egyelőre nem tudni, a többi telken mikor épülnek fel az új házak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?