Házastársak közti ajándékozásJelige: Jön a tél

„Huszonhét éve házasodtunk össze a férjemmel, akinek akkor már volt egy saját háza, amelyet aztán közösen tettünk rendbe (központi fűtés, gáz, víz beszereltetése, fürdőszoba kialakítása). A férjem az első feleségét a válás után kifizette a házból. A telek már közös, azaz mindkettőnk nevén van, de a házat is szeretnénk mindkettőnk nevére iratni. Hová forduljunk ebben az ügyben és körülbelül mibe fog kerülni ez a lépés?”

A leírtak alapján feltételezem, hogy a szóban forgó ház – amely eredetileg a férje és annak előző felesége közös tulajdonában volt – a házasság felbontása után a házastársai vagyonközösség felszámolásával a férje kizárólagos tulajdonába került, és a tulajdonlap is ezt a tulajdonyviszonyt rögzíti. Ebben az esetben lehetőség van arra, hogy a férje önnek ajándékozza a ház felét. (A házastársak közti ajándékozás tárgyát csak olyan ingó vagy ingatlanvagyon képezheti, amely az ajándékozó kizárólagos tulajdonában van, tehát amelyet a házasságkötés előtt szerzett, illetve a házasság ideje alatt ajándékba kapott vagy örökölt.) Az ajándékozási szerződés megkötéséhez első lépésként szükséges az illetékes telekkönyvi hivatalból beszerezni a házra vonatkozó tulajdonlapot és a helyrajzi térképet, amelyekért egyaránt 250-250 korona illetéket kell fizetni. Ezután szakértőhöz kell fordulni, aki felbecsüli az ingatlan értékét és erről szakvéleményt állít ki. A szakértő munkadíja a munka igényességétől függően változik; családi ház esetében körülbelül ötezer korona, de a kellemetlen meglepetéseket megelőzendő mindenképpen jobb előre tisztázni az összeget. Az ajándékozási szerződés megírását érdemes szakemberre (ügyvédre, kereskedelmi jogászra vagy jegyzőre) bízni, aki egyébként már a szakvélemény beszerzésében is segíthet. A szerződés megírásának költsége az ajándékozás tárgyát képező társtulajdoni résznek a szakvéleményben meghatározott értékétől függ, de képezheti megegyezés tárgyát is. Mivel itt is néhány ezer koronáról van szó, a munkadíj felől ebben az esetben is érdemes előre tájékozódni. A szerződést 5 példányban kell elkészíteni, amelyen az ajándékozó – tehát az ön férje – aláírását hitelesíteni kell; ennek költsége körülbelül 425 korona. Az így előkészített szerződéseket a szakvélemény két példányával együtt a tulajdonjog átírására vonatkozó javaslat mellékleteként kell előterjeszteni az illetékes telekkönyvi hivatalnak, ahol illetékként az átruházásra kerülő ingatlan értékének 0,1 százalékát, de legalább 500 koronát szükséges befizetni. Mivel házastársakról van szó, ajándékozási adót csak abban az esetben kötelesek fizetni, ha az ajándékozott ingatlan értéke meghaladja a kétmillió koronát.

Az ajándékozással kapcsolatos várható kiadások – abban az esetben, ha a ház fele részének értéke kétszázezer korona, a szerződés megírásával pedig ügyvédi irodát bíz meg – összesen körülbelül 13 075 korona:

tulajdonlap és térkép – 500 korona; szakvélemény – körülbelül 5000 korona; ügyvédi költség – körülbelül 6650 korona (képezheti megegyezés tárgyát); közjegyző általi hitelesítés – 425 korona; átruházási illeték –500 korona.

Gulyás Éva

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?