Hazalátogattak a kitelepített deákiak

Hasonló találkozót nem először tartanak a kerek évfordulót ünneplő egykori konfirmálók, ez a mostani azonban azért különleges alkalom, mert 1947-ben két konfirmálás is volt. A soros évfolyamnál egy évvel fiatalabbak is konfirmálhattak, mégpedig azért, hogy ilyen szellemi-hitbéli útravalóval ellátva nézhessenek a kitelepítettek keserű sorsa elébe. Amint azt az ünnepi istentiszteleten Szabóné Hires Erzsébet tiszteletes asszony mondta: „Nagyon sok család és nagyon sok élet hajótörést szenvedett az úgynevezett lakosságcsere-egyezmény, a kitelepítés következtében. Voltak, akik azt szerették volna, ha a szülőfalujukban temetik majd el őket, voltak, akik csak annyit kívántak, hogy egy maréknyi deáki földet szórjanak a sírjukba.” A 60 éve konfirmáltak közül négyen már a deáki temetőben nyugszanak, az emlékezők az ő sírjukat is felkeresték.

Az egyik, Magyarországról visszatért egykori kitelepített, Tok Illésné Jónás Lilla elmondta, még jól emlékszik a hat évtizeddel ezelőtti eseményekre, akkor az ő évfolyama májusban, az egy évvel fiatalabbak augusztusban konfirmáltak. A családját további öt családdal együtt 1948-ban telepítették ki, vagyis egy évvel később, mint a legtöbb hasonló sorsú deáki családot. Hogy miért, azt a következőképpen mondta el: „Mindannyian malomban voltak részvényesek, és ragaszkodtak hozzá, hogy megnézhessék azt a helyet, ahova mennek. Az az igazság, hogy egyáltalán nem akartak elmenni, de hiába húzták az időt, végül mégis menni kellett. Annyit elértek, hogy előtte kaptak útlevelet, és elmehettek Magyarországra megnézni, hogy kit hova telepítettek. A deákiakat Tolna megyébe vitték, Bonyhádon, Kisdorogon, Tevelen, Hőgyészen voltak. A nagynénéméket Bolyra telepítették, és az édesapám azt mondta, ő is csak Bolyra akar menni, mert az egy sík vidék, neki pedig cséplőgépe volt. Viszont nem mehettünk másképpen, csak ha befogadott bennünket valaki, mert nem volt akkor szabad ház. A nagynéném befogadott, úgy, hogy áprilisban mentünk oda, de csak augusztusban kaptunk külön házat. Addig a nagymamámmal, a szüleimmel és a három húgommal, a nagynénémék meg a sógorukkal heten voltak egy házban. Mi kaptunk egy szoba-konyhát, a többi dolgunk meg kint voltak a kapualjban. Édesapám két garnitúra cséplőgépet vitt magával, de csak egy lovat hagyott, a teheneket még itthon eladta. Az itthagyott 25–30 hold föld helyett ott kaptunk 15 hold földet, és nagyon nehéz volt újrakezdeni az életet. Amikor meg jött a kulákvilág, az összes pénzünket a büntetésekre fizettük ki!

Jónás Lilla 15 éves lányként került Bolyba, de ott tanulmányokat nem tudott végezni, mert kapálnia kellett. Az iskoláit csak asszonyfejjel tudta elvégezni, munka mellett tanulhatott szociális gyerekotthonban nővérnek.

Méltóságteljes ünnepség volt a templomi szertartás, utána pedig a templommal szemben álló egykori egyházi iskola épületében tartott fogadáson idézhették fel a múltat és vitathatták meg a jelent az ünneplők.