Harminc település csatlakozott

Galánta. A Galántai és a Vágsellyei járás 30 települését tömöríti a Galánta–Vágsellye Régió Városainak és Falvainak Társulása, amely tegnap tartotta első közgyűlését a galántai városházán.

A társulást 27 tagközséggel decemberben jegyezték be a belügyminisztériumban, további három település pedig a tegnapi közgyűlésen csatlakozott. Ugyan?csak tegnap választották meg a társulás tisztségviselőit. Az elnöki posztra Alexander Mézešt, Galánta polgármesterét választották, a két alelnöki posztra a Galántai járásból Gőgh Ferenc nagyfödémesi, a Vágsellyei járásból Borsányi Gyula peredi polgármester került.

Alexander Mézeš elmondta, a társulás megalapításának elsődleges célja, hogy közösen tudjanak támogatásokra pályázni az Európai Unió strukturális alapjainál, valamint, hogy ezen a regionális társuláson keresztül képviseltessék magukat a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásában (ZMOS), és ott az önkormányzatokat érintő törvények előkészítésében is kapjanak véleményezési lehetőséget. A közgyűlés tagjai egyértelműen jóváhagyták, hogy az újonnan alakult társulás együttműködési szerződést kössön a Nagyszombati Megyei Önkormányzattal. Nyitra Megyével is hasonló együtt?működésre törekszenek. Mézeš szerint február végéig mind Tibor Mikuš nagyszombati, mind Milan Belica nyitrai megyefőnökkel aláírja a szerződést. „Ez az együtt?működés azért is fontos, mert a megyei önkormányzatok is különböző pályázatokat írnak ki, és regionális társulásként nagyobb az esélyünk, hogy ezekből meríteni tudjunk” – érvelt Mézeš. Borsányi Gyula úgy véli, 13 éves polgármesteri tapasztalatait jól tudja majd kamatoztatni a társulás alelnökeként, és megyei képviselőként is dolgozhat a régió érdekében. Konkrét elképzelésként a Vágsellyei járás déli részében kiépítendő kerékpárutat valamint környezetvédelmi beruházásokat említett. Elmondta, meggyőződése, hogy ha a járás többi községe is csatlakozna a társuláshoz, még sikeresebben tudnának fellépni.

Ábrahámmal és Feketenyékkel együtt a szomszédos járási székhely, Vágsellye is csak a tegnapi közgyűlésen csatlakozott. Martin Alföldi polgármester elmondta, Vágsellye önkormányzata a kezdetektől támogatta a társulás megalakulását, és csak adminisztratív okai voltak, hogy nem csatlakott már a decemberi előkészítő tanácskozáson. Gőgh Ferenc, akit a Galántai járás legnagyobb lélekszámú községének polgármestereként jelöltek az alelnöki posztra, az európai alapokból való merítés lehetőségét tarja a legfontosabbnak, de a beruházások mellett kulturális, sport- és egyéb rendezvények közös szervezését is elképzelhetőnek tartja. A társulás tanácsát hat polgármester alkotja: Stanislav Kiš (Šoporňa), Szabó Antal (Diószeg), Mačica Zdenka (Kosút), Racsko Pál (Királyrév), Bukovský János (Deáki), Mandák Igor (Sőkszelőce). Az ellenőrző bizottság elnöke Július Rábek, Tornóc polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?