Hárman kényszerpihenőn

Királyfiakarcsa/Sárosfa. A dunaszerdahelyi területi bajnokság I. osztályában ma délután érdekesnek ígérkező párharc zajlik a királyfiakarcsai futballpályáján. A 6. forduló egyetlen szombati párharcán az egy héttel ezelőtt jányokon győztes hazaiak az otthonában kudarcot szenvedett sárosfaiakat látják vendégül.

Meglepetésre készülnek a sárosfaiak (világos mezben) a királyfiakarcsaiak elleni összecsapásonSomogyi Tibor felvételeA hazaiak éppen két játékosuk sportszerűtlen viselkedése miatt lesznek kénytelenek változtatni a kezdőcsapat összeállításán. Hervayt és Lukácsot ugyan nem állította ki a bíró a nagyabonyiak elleni megismételt találkozón, a fegyelmi bizottság – ellenőri bejelentésre – mégis nyolc, illetve öt meccsre tiltotta el a két fegyelmezetlen futballistát. „A többiek rendben vannak, mindent megteszünk a győzelem érdekében” – fogalmazott a királyfiakarcsaiak gólerős játékosedzője, Horváth László, aki három találatával jelenleg az általa irányított kollektíva legeredményesebb játékosa is egyben. Ő nyáron érkezett Királyfiakarcsára, ezért Gulázsi Attila klubelnök arra figyelmeztette a párharcot megelőző gyakorlás után, hogy nagyon oda kell majd figyelniük a mumusnak titulált vendégekre.

A vendégek arra számítanak, hogy sikerül megismételniük a tavalyi bravúrt, amikor 0:2-ről sikerült kiegyenlíteniük, pontot zsákmányolniuk a bajnoki cím megszerzésére pályázó ellenfelük oroszlánbarlangjában. „Legutóbb hazai pályán buktunk el, már csak ezért is illő lenne jó eredménnyel, pontszerzéssel kiengesztelni szurkolóinkat. A kiállítását követően kirótt fegyelmi büntetés miatt kényszerpihenőre szorult Mayert leszámítva mindenki csatasorba állhat. Egyébként a nevezettet is csupán szövegeléséért büntette piros lappal a játékvezető. Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy sportszerű összecsapáson pontot szerezzünk” – nyilatkozta lapunknak Sülyi István, a sárosfaiak csapatvezetője. Ő egyébként nem véletlenül emelte ki a sportszerűséget. Csapatuk ugyanis a 2005/2006-os bajnoki évfolyamban elsőséget szerzett a területi szövetség Fair-play-versenyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?