A régi rendszámú járművek január elsejétől kikerülnek a nyilvántartásból, sokan egyelőre mégsem kérvényeztek új rendszámtáblát. Összeállításunkban feltüntetjük a félfogadás idejét is.
Pozsony
Hétfőtől csütörtökig: 8.00– 15.00 (ebédszünettel), pénteken: 8.00–12.
Hányan „szilvesztereznek” majd új rendszámtábláért sorakozva?
Pozsony
Hétfőtől csütörtökig: 8.00– 15.00 (ebédszünettel), pénteken: 8.00–12.00
Dunaszerdahely
Tizenkétezer rendszámtáblát még nem cseréltek ki a járásban. Ennek csaknem egynegyedére nem is számítanak, mert vannak, akiknek már nincs meg az autójuk, és olyanok is, akik nem szeretnék bejegyeztetni régi kocsijukat. Egy-egy fogadónapon átlagosan háromszáz kérvényt tudnak feldolgozni. „Előreláthatólag nem tudunk majd minden rendszámot kicserélni” – mondta Szajkó Denisza, a járási rendőrkapitányság szóvivője. Hétfő, kedd és szerda: 7.00–12.00 és 13.00–17.00, péntek: 7.00–12.00
Komárom
Naponta 200-300 rendszámtáblacserét tudnak elvégezni – tudtuk meg Roman Zvodától, a közlekedésrendészet igazgatójától. Év végéig még mindig több ezer régi rendszámtáblát kellene kicserélni, így nem csoda, sokan már a kora hajnali órákban a rendőrség épülete előtt sorakoznak. Napközben is lehet sorszámot kérni, nem csak a reggeli sorszámosztáskor. Ha egy gépkocsi hagyatéki tárgyalás részét képezi, és december 31-ig nem zárul le az ügy, a jövendő örökösök részére kicseréljük a régi rendszámtáblát – mondta Zvoda. – Ebben az esetben az érintetteknek igazolniuk kell az elhunyt gépkocsi-tulajdonossal fennállt rokoni kapcsolatukat.” December 16-tól december 31-ig naponta, tehát a szombatot és vasárnapot is beleértve – kivéve december 24-ét. 25-ét és 26-át – 7.30-tól 18.00 óráig fogadják az ügyfeleket a komáromi közlekedésrendészet munkatársai.
Galánta
Roman Sedláček, a járási közlekedésrendészet igazgatója lapunknak csak annyit árult el, ők már fél évvel ezelőtt olyan intézkedéseket foganatosítottak, amelyekkel az év végi torlódásokat kívánták megelőzni. Úgy tűnik, ez be is vált, a rendszámtáblacsere probléma nélkül zajlik. A cseréket a rendes félfogadási időben képesek elvégezni, nincs szükség rendkívüli félfogadási napokat beiktatni. Hétfő és kedd: 7.30–15.00, szerda: 7.30–17.00, péntek: 7.30–12.00
Vágsellye
Várhatóan semmi fennakadás nem lesz, év végéig az összes szükséges rendszámtáblacserét el tudják végezni – tájékoztatta lapunkat Monika Kuteničová, az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányság szóvivője (ide tartozik a vágsellyei körzet is). Rendkívüli félfogadási időt nem vezettek be, mert az eddigi félfogadási órákban is képesek az összes aznap érkező kérvényt intézni. Hétfő: 7.30–12.00 és 13.00–15.00, szerda: 7.30–12.00 és 13.00–17.30, péntek: 7.30–12.00
Érsekújvár
A járási rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának dolgozói naponta mintegy 150 ügyfélt szolgálnak ki. December 16-ig az érvényes 55 ezer rendszámtábla húsz százalékát, szám szerint 11 ezer táblát nem cseréltek ki egyelőre a járműtulajdonosok. Reggelente, rendszerint hat órától hosszas sorok kígyóznak a hivatal belvárosi épülete előtt, az autók műszaki állapotának ellenőrzésére szolgáló parkolóhelyet hét óra tájban már alig lehet megközelíteni. „A gyorsabb ügyintézés érdekében hétfőtől újabb módosításokat vezettünk be a félfogadást illetően, hogy a lehető legtöbben még az ünnepekig eleget tudjanak tenni kötelességüknek” – tájékoztatott Monika Kuteničová, a járási rendőrkapitányság szóvivője. Hétfő: 7.30–12.00 és 13.00–15.00, kedd: 8.00–12.00, szerda: 7.30–12.00 és 13.00–17.30, csütörtök: 8.00 –12.00 és 13.00–17.30, péntek: 7.30–12.00
Léva
Peter Polák, a járási rendőrkapitányság szóvivője elmondta, még körülbelül kétezer rendszámtáblát nem cseréltek ki. „Persze, nagy a feszültség, de szerencsére igazán nagy konfliktusok nincsenek. Az emberek türelmetlenkednek, pedig mi már három éve folyamatosan felhívtuk figyelmüket a rendszámtáblacserére. Valószínűleg Szilveszter napján is kígyózó sorok lesznek, de igyekszünk mindent megtenni azért, hogy ne legyen fennakadás” – mondta Polák. Hétfő, szerda és péntek: 8.00–16.00 Kedd és csütörtök: 8.00–12.00
(jom, vkm, gl, száz, fm, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.