Hamarosan két tűzoltóautóval bővül a pelsőci géppark

IBOS EMESEPelsőc. Rövidesen újabb technikai eszközöket kapnak a pelsőci önkéntes tűzoltók. A helyi tűzoltóállomást európai uniós forrásból tette rendbe az önkormányzat.

IBOS EMESE

Pelsőc. Rövidesen újabb technikai eszközöket kapnak a pelsőci önkéntes tűzoltók. A helyi tűzoltóállomást európai uniós forrásból tette rendbe az önkormányzat. Az önkéntes csapat már számos alkalommal helytállt a különböző tűzesetek és természeti katasztrófák alkalmával.

Gergely Gábor polgármester szerint a tűzoltóállomás épülete katasztrofális állapotban volt. Mivel önerőből Pelsőc képtelen lett volna rendbe tenni, azonnal jelentkeztek az európai unió felhívására. Sikeres pályázatot követően sikerült felújítani a tűzoltóállomást. 2011-ben fejeződtek be a munkálatok. Az uniós alapokból 265 ezer euró támogatást kapott a település, saját költségvetéséből öt százalékos önrésszel szállt be a költségekbe. „A pályázatnak csak egy részét teszi ki az épület felújítása, kevésbé látványos, viszont annál nagyobb terhet ró a településre a projekt másik része, amely arra kötelezi Pelsőc önkormányzatát, hogy 10 évig fenntartsa a pályázatban foglalt állapotokat. Ez azt jelenti, hogy az épületnek ez alatt az idő alatt tűzoltóállomásként kell működnie” – magyarázta a polgármester. Évente mintegy 10 ezer euróba kerül az állomás működtetése, miközben a tűzoltók képzésén kívül semmilyen más célra nem használhatják. Mivel Pelsőcnek csak önkéntes, vagyis nem főállású tűzoltói vannak, az épület üresen áll. Gergely Gábor szerint a pályázat legnagyobb negatívuma, hogy nem tudják valóban hatékonyan kihasználni a modern épületet.

A tűzoltók felszerelését saját forrásokból és támogatásból is évről évre modernizálják, bővítik. Az alapfelszerelés mellett jelenleg két, egy régebbi és egy új típusú tűzoltóautójuk, valamint több szivattyújuk is van. Rövidesen további két jármű segíti a munkájukat, a belügyminisztérium azt ígéri, legkésőbb januárban Pelsőcön lesznek a járművek. „Többségükben fiatalokból áll a mintegy 25 fős csapat. A helyi önkéntes tűzoltócsapatban nők is dolgoznak. Nemegyszer óriási szolgálatot tettek a helyieknek, és a környékbeli településeknek is. Nemcsak tűzesetekkor, hanem árvizek és viharok okozta károk elhárításakor is nélkülözhetetlen a munkájuk. Rendszeresen részt vesznek a tűzoltóversenyeken, ritkán jönnek haza helyezés nélkül” – mondta a polgármester. Riasztáskor a csapatot SMS-rendszeren keresztül értesíti a parancsnok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?