Pozsony. Tizenhárom, illetve tizenegy évre ítélte a Legfelsőbb Bíróság azt a két szülőt, akik halálra éheztették alig négyhónapos csecsemőjüket. A család a Zólyomhoz közeli Kráľová település egyik roma telepén lakott, ahol áram és víz sem volt.
Halálra éheztették a gyermeküket
Pozsony. Tizenhárom, illetve tizenegy évre ítélte a Legfelsőbb Bíróság azt a két szülőt, akik halálra éheztették alig négyhónapos csecsemőjüket. A család a Zólyomhoz közeli Kráľová település egyik roma telepén lakott, ahol áram és víz sem volt. Az apa gyakran ivott és kábítószerezett, verte feleségét és idősebb gyermekeit. A csecsemő több mint négy kilósan hagyta el a kórházat, ám halálakor már csak 2,8 kilogramm volt a súlya. (SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.