Gyilkosság már két éve nem történt

Léva. Tavaly összesen 1755 bűnügy történt a régióban, ez 91-gyel kevesebb mint 2006-ban. A rendőröknek 948 esetet sikerült sikeresen lezárniuk, 20-szal többet mint egy évvel azelőtt.

Léva. Tavaly összesen 1755 bűnügy történt a régióban, ez 91-gyel kevesebb mint 2006-ban. A rendőröknek 948 esetet sikerült sikeresen lezárniuk, 20-szal többet mint egy évvel azelőtt. 2007-ben száz olyan bűnügynek is sikerült a végére járni, melyeket évekkel korábban követtek el, s megoldatlanul maradtak, s ez is 36-tal több, mint tavalyelőtt.

A lévai járási rendőrkapitányság kiértékelte a 2007-es évet bűnügyi szempontból, és megállapította, hogy folytatódott a pozitív tendencia. Ugyanúgy, mint 2006-ban, tavaly sem történt gyilkosság az ország legnagyobb járásában. Az erőszakos bűn?cselek?mények száma enyhén csökkent, 223 esetet tartanak számon, ez 5-tel kevesebb, mint az előző időszakban. A felderített bűntettek aránya viszont romlott. 2006-hoz képest 15-tel kevesebb, vagyis 150 eset zárult sikeresen. Huszonkét rablásból 14 alkalommal sikerült elfogni a tetteseket. Az erkölcsrendészeten három esetben jelentettek nemi erőszakot, mindhárom tettest elfogták. Az előző évek lezáratlan eseteiből egyet sikerült felgöngyölíteni, 2006-ban egyébként 4 nemi erőszak történt. A vagyonellenes bűncselekmények területén is némi csökkenés tapasztalható. 742 eset került a hatóság elé, ebből 230-at sikerült megoldani, 54-gyel többet, mint előzőleg. 309 betörés volt a járásban, ebből 73-szor magánlakásokat fosztottak ki a tolvajok. A járásban 58 autót loptak el, s 12-t sikerült megtalálni, ugyanúgy mint 2006-ban. A gazdasági részleg 309 esetet tart számon, ennek alig felét zárták eredményesen, s ez több mint százzal kevesebb, mint az ezt megelőző időszakban.

A lévai járási rendőrkapitányság öt körzetre oszlik. Léván 783 bűnesetből 401-et sikerült megoldani, ez 51,2 százalékos arány, vagyis csökkenés a tavalyelőttihez képest, a legtöbb eset, mintegy 80 felderítetlen maradt. Rom?lott a felderített bűncselek?mények aránya Zselízen is, 370 esetből 214 zárult sikeresen, ez 57,8 százalék. Ipolyságon 251 esetet tartanak számon, ebből 136 végére került pont, ez 54,2 százalékos arány, jobb mint korábban. Tolmácson 237:136 az arány, ez 54,4 százalékos siker, itt a legnagyobb a növekedés, 62-vel több a megoldott eset mint 2006-ban. Nagykálna körzetében 112 esetből 66-ot sikerült feltárni, ez 58,9 százalékot jelent, itt is több eset zárult sikerrel.

A 2007-ben megoldott legnagyobb horderejű esetekből négyet említ meg a rendőrségi kiértékelés. Sikerült egy 2003-as 6 millió korona adócsalási ügyet lezárni. Egy öt megye területén működő autótolvaj-banda felszámolásában is közreműködtek a lévai rendőrök. Két drogok előállításával és forgalmazásával gyanúsítható csoportot is lefüleltek tavaly, mindkét ügy már a bíróságra került. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?