Gondban az egészségügy

Poltár. Nem hosszabbították meg a poltári rendelőintézetben helyiségeket bérlő tíz orvos bérleti szerződését. A járási székhelyen és mintegy huszonötezres vonzáskörzetében emiatt problémák keletkezhetnek az egészségügyi alapellátásban.

Poltár. Nem hosszabbították meg a poltári rendelőintézetben helyiségeket bérlő tíz orvos bérleti szerződését. A járási székhelyen és mintegy huszonötezres vonzáskörzetében emiatt problémák keletkezhetnek az egészségügyi alapellátásban.

A poltári rendelőintézet épületét tavaly eladásra kínálta Besztercebánya megye vezetése azzal a feltétellel, hogy azt még legkevesebb tizenöt évig kizárólag egészségügyi szolgáltatás céljaira lehet használni. Az épület az Spc Bankruptcy elnevezésű, pozsonyban bejegyzett cég tulajdonába került, ez a cég pedig január végével kiköltözésre szólította fel a bérlőket. Azonnali hatállyal távoznia kell a belgyógyászati, a bőrgyógyászati, az ortopédiai, a tüdőgyógyászati és a gyermekambulanciának, de ki kell költöznie a rádiódiagnosztikai osztálynak, valamint a biokémiai laboratóriumnak is. Az épület eladása előtt a rendelőintézeteket a P&P MED társaság működtette, velük nem hajlandó a szerződést megújítani az új tulajdonos. A korábbi szolgáltató még tavaly novemberben írásban kérvényezte a megye vezetésénél a bérleti szerződés meghosszabbítását, de az már nem volt hajlandó erre. A megyei vezetésnek az a véleménye, hogy két, a megye hatáskörétől független jogi személy vitájáról van szó, a megyének ebbe nincs beleszólása.

A korábbi bérlő, a P&P MED valószínűleg okkal tart attól, hogy gondok keletkezhetnek az egészségügyi ellátásban. A Poltári járásban élőket legközelebb a losonci vagy a rimaszombati rendelőintézetekben tudják fogadni, ez azonban mindkét esetben legkevesebb 20–25 kilométernyi távolságra van, ami többletkiadást és fölösleges bosszúságot okozhat a betegeknek. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?