Galántáról is mehetnek

Galánta. A Galántai járás alapiskoláiban végző diákoknak is lehetőségük van arra, hogy a jövő tanévtől győri középiskolában folytassák tanulmányaikat.

Galánta. A Galántai járás alapiskoláiban végző diákoknak is lehetőségük van arra, hogy a jövő tanévtől győri középiskolában folytassák tanulmányaikat. Bíró Lászlótól, a Galántai Járási Hivatal elöljárójától megtudtuk, a dunaszerdahelyi és a győri önkormányzat által kötött szerződés alapján a Dunaszerdahelyi járásnak eddig is volt bizonyos kvótája, amelynek megfelelő számú gyerek a Győrben működő középiskolákban – gimnáziumban és szakközépiskolában egyaránt – tanulhatott. A galántaiak is már régebben szerettek volna ilyen lehetőséget, és most sikerült megegyezni Pázmány Péter dunaszerdahelyi polgármesterrel, hogy bizonyos kvótaszámot átengednek a galántaiaknak, így ők is kihasználhatják a győri továbbtanulási lehetőségeket. A győri iskolába járóknak nem kell külön tandíjat fizetniük, ugyanolyan feltételek mellett tanulhatnak ott, mintha hazai középiskolába járnának. Mivel a jelentkezéseket december 2-ig le kell zárni, és ez bizonyos adminisztratív feladatokkal is jár, a galántaiaknak legkésőbb november 27-ig azaz e hét csütörtökéig be kell nyújtaniuk jelentkezésüket. Ezt a Galántai Járási Hivatal épületében Barczi Zsoltnál tehetik meg (II. emelet 109 sz. iroda), ugyanitt a 780/3977-es telefonszámon kaphatnak bővebb információt. Az, hogy valakit bevesznek az említett kvótába még nem jelent automatikus felvételt, hiszen a győri középiskolában még sikeres felvételi vizsgát kell tenni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?