Felújításra szorul az iskola tornaterme

LECZO ZOLTÁNKirályhelmec.

LECZO ZOLTÁN

Királyhelmec. Ha a bodrogközi város nem kapja meg a szlovák alapiskola tornatermének felújítására igényelt állami támogatást, saját költségvetéséből kénytelen elvégeztetni a rekonstrukciót.

Iveta Sabaková, a Királyhelmeci Városi Hivatal területfejlesztési és tervezési osztályának vezetője lapunknak elmondta, az iskola tornaterme rendkívül rossz állapotban van, a tető évek óta beázik, és a víz a padlóburkolatban is komoly károkat okoz. A hibák elhárításához – a kerületi tanügyi hivatalon keresztül – az oktatásügyi minisztériumtól még tavaly szeptemberben támogatást kértek, amiből a tetőt szerették volna szigetelni, és a létesítmény ablakait is ki akarták cserélni. A hivatal ezután levélben arról értesítette a várost, hogy a kérelmet iktatták, de pénz a mai napig nem érkezett. Időközben a minisztérium honlapján közzétették azt a listát is, mely a 2013-ban és 2014-ben az ilyen célra benyújtott sikeres pályázatokat tartalmazza, de ezen a királyhelmeci projekt nem szerepelt. Az osztályvezető tájékoztatása szerint valószínűnek látszik, hogy belátható időn belül a kért hozzájárulást nem kapják meg, vagyis a tetőzet kb. 7000-7500 euró költséggel járó javítását kénytelenek lesznek saját források felhasználásával elvégezni. Egy másik önkormányzati tulajdonú épületben, a Kossuth utcai óvodában szintén hasonló beruházásra van szükség, az intézmény tetőzetének egy részét ugyancsak haladéktalanul ki kell javítani.

Királyhelmec egyébként a szlovák alapiskola komplex modernizálásához az építésügyi és régiófejlesztési minisztériumtól még 2010-ben 1,2 millió euró támogatást kapott. Ebből a pénzből kicserélhették volna az ajtókat és az ablakokat, az épület tetőzetének újjáépítésére és a létesítmény hőszigetelésére is lett volna mód. A beruházás kivitelezőjét közbeszerzési eljárás során választották ki, az eljárás lefolytatását egy pozsonyi cégre bízta a város. A Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) a beruházás kivitelezőjének kiválasztásakor azonban különböző szabálytalanságokat állapított meg, ezért új eljárás lefolytatására volt szükség. Mivel a hivatal a megismételt eljárásokat is szabálytalannak ítélte, a város végül nem végezhette el a felújítást, és szabálysértések miatt még egy 58 ezer eurós bírságot is ki kellett fizetnie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?