Felmérik a károkat

Rozsnyó. A múlt pénteki vihar a Rozsnyói és a Nagyrőcei járást is sújtotta. A szél hozzávetőlegesen 40-45 ezer köbméter, főként tűlevelű fát döntött ki vagy tört derékba.

Rozsnyó. A múlt pénteki vihar a Rozsnyói és a Nagyrőcei járást is sújtotta. A szél hozzávetőlegesen 40-45 ezer köbméter, főként tűlevelű fát döntött ki vagy tört derékba. A járásban elsősorban az érchegység vidéke a leginkább sújtott terület, a Dobsinai jégbarlangtól Dobsiná felé és az Ökörhegy felé, valamint károk keletkeztek a városi erdőkben és a püspöki erdők egy részében. A járás déli része megúszta a szélvihart. Az általános tilalom, amelynek értelmében az erdőbe lépni ezekben a napokban tilos, Rozsnyón nincs érvényben, de Arpád Kavečanky képviselő arra kérte a lakosságot, kerüljék ezekben a napokban az erdei túrákat. Nem látogatható a Gulyapallag sem, a rozsnyóiak kedvelt kirándulóhelye, valamint a püspöki és a városi erdők egy része. Kardos Ferenc polgármester elmondta, a napokban tárgyalt a szakemberekkel, akik az erdőkben előzetes becslésük szerint mintegy ezer köbméter kidőlt fát regisztráltak. „A rozsnyói völgyet, a Gulyapallagot látogatni egyelőre nem tanácsos” – hívta fel a figyelmet Kavečanky. Mint mondta, a napokban készülnek nyilvánosságra hozni az erdészet intézkedéseit, az erdőtulajdonosokkal pénteken tárgyaltak a további lépésekről.

A járásban még Betlér egy része szenvedett el nagy károkat, ahol nemcsak a pénteki, hanem már az ezt megelőző napokban tomboló szélvihar is jelentős károkat okozott. A Nagyrőcei járásba tartozó Murányi Nemzeti Parkot is elérte helyenként a vihar. Az egész nemzeti park területén, amely átnyúlik a Rimaszombati és a Breznói járásba, összességében 100 ezer köbméter tönkrement erdőt számoltak fel, többségében lucfenyőket. A károk felmérése még itt sem történt meg, mint ahogy azt sem lehet tudni, milyen hatással lehetett a szélvihar a nemzeti park élővilágára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?