Fejlesztési lehetőségek

Komárom. A kultúra és turizmus fejlesztésének lehetőségei címmel rendezett nemzetközi konferenciát pénteken és szombaton a Selye János Kollégium és a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma. Az úgynevezett Lehár-épületben megjelent előadókat, meghívott vendégeket elsőként Kvarda József államtitkár köszöntötte.

Komárom. A kultúra és turizmus fejlesztésének lehetőségei címmel rendezett nemzetközi konferenciát pénteken és szombaton a Selye János Kollégium és a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma. Az úgynevezett Lehár-épületben megjelent előadókat, meghívott vendégeket elsőként Kvarda József államtitkár köszöntötte. Beszédében szólt arról, hogy Szlovákiában nem a kínálattal van a gond, csak azzal van problémánk, hogy hogyan is kínáljuk nevezetességeinket. Dr. Faragó Hilda, a magyarországi Országos Idegenforgalmi Bizottság főtitkára köszöntőjében hangsúlyozta, hogy csak azok merjenek vállalkozni ebben az ágazatban, akik egyedit tudnak kínálni, ami még nem olvadt be a globálba, mert csak így lehetnek sikeresek. A két nap alatt érdekes előadások hangzottak el a regionális fejlesztésről, az ökoturizmusról, az ifjúsági turizmus helyzetéről, a táboroztatásokról Fontos téma volt a pályázati pénzek megszerzése is. Cziráki Péter, a Zöldpont szerkesztőségvezetője a nem elhanyagolható, a turizmusban rejlő kommunikációs lehetőségekről számolt be a közönségnek. Magyarország egyik meghatározó attrakciójáról, a mára multikulturálissá lett Sziget Fesztiválról, annak múltjáról, jelenéről és jövőjéről Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője tartott előadást. A konferenciazáró Bánhidai Csilla, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium turisztikai szakközgazdásza a települési kulturális turizmus fejlesztéséről tájékoztatott. Sajnos nagy az elmaradásunk az anyaországhoz képest ebben a világszerte fejlődő ágazatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?