Fejlesztések Komáromban

Több millió eurós infrastrukturális fejlesztés valósul meg az elkövetkező években Komáromban – jelentette be sajtó-tájékoztatóján Bastrnák Tibor (Híd) parlamenti képviselő.KomáromA felnyitható kis Duna-híd felújítása mellett – amely június elsejével megkezdődött – a városból Érsekújvár irányába kive

Több millió eurós infrastrukturális fejlesztés valósul meg az elkövetkező években Komáromban – jelentette be sajtó-tájékoztatóján Bastrnák Tibor (Híd) parlamenti képviselő.

Komárom

A felnyitható kis Duna-híd felújítása mellett – amely június elsejével megkezdődött – a városból Érsekújvár irányába kivezető Vág-híd rekonstrukciójára is megvan a forrás a közlekedésügyi minisztérium megfelelő operációs programjában. „A Szlovák Útkezelő Vállalat (SSC) mint beruházó idén elkészíti a diagnosztikai méréseket, jövőre kidolgozzák a tervdokumentációt és beszerzik az építési engedélyeket, a kivitelezés pedig 2020-ban várható – mondta Bastrnák Tibor. – Az első fázis 30 ezer, a második 110 ezer, maga a kivitelezés pedig a tervek szerint 6,3 millió euróba kerül. A lakosoknak talán hosszúnak tűnik ez az időszak, de a megvalósítás sajnos nem megy egyik napról a másikra.” A Vág-híd felújítására nagy szükség van, rossz műszaki állapota miatt már tavaly 25 tonnás súlykorlátozást vezettek be.

Szintén a közlekedésügyi minisztérium operációs programjából származó pénzből újul meg a város másik „kapuja”, a Magyarországra vezető határátkelő térsége, ahová körforgalom épül. A folyamat meggyorsítása céljából az SSC a várostól kérte a tervdokumentáció elkészítését és az engedélyeztetési folyamat lebonyolítását, ami egy-két héten belül várható. Ha meglesz az építkezési engedély, az SSC még idén kiírja a versenytárgyalást a kivitelező kiválasztására, és a jövő év első felében megkezdődhet az építkezés. A beruházás értéke 700 ezer euró.

Bastrnák Tibor szólt az új Duna-hídhoz tervezett elkerülő útról is. „Ahhoz, hogy a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) megkezdhesse a tervek készítését, szükség van arra, hogy a város önkormányzata végre elfogadja a területrendezési tervet, amely tartalmazza a kerülő út nyomvonalát – mutatott rá. – Az új híd átadását követően megnövekszik a városon áthaladó forgalom, ezért addig is, míg az elkerülő út megépül, gördülékenyebbé kell tenni a közlekedést. A kritikus pontok közé tartozik főleg a reggeli csúcsban a Kaufland melletti körforgalom, valamint a Petőfi utca és a Megyercsi út kereszteződésétől a Kossuth téri körforgalomig tartó szakasz, ahol már most gyakoriak a dugók. Az SSC vezetésével folytatott tárgyalások során azt szeretném elérni, hogy a jövő évi költségvetésükbe az egyes kereszteződések átszervezésére különítsék el a szükséges összeget.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?