Exligás peredi kapitány

Pered. Sikeresen rajtolt az V. ligában (Nyugat-Szlovákia, déli csoport) az újonc peredi együttes. Meszlényi Tibor védencei színvonalas találkozón 2:0-ra nyertek a kisfaludiak ellen.

Pered. Sikeresen rajtolt az V. ligában (Nyugat-Szlovákia, déli csoport) az újonc peredi együttes. Meszlényi Tibor védencei színvonalas találkozón 2:0-ra nyertek a kisfaludiak ellen. A feljutásra pályázó hazaiak jelentősen erősítettek a nyári szünetben: Molnár, Berényi és Turza Bakáról, Guláš, Havran, Jenes, valamint Palic a mocsonoki Eldustól érkezett. A korábban Bártfán és a pozsonyi Interben játszó 36 éves Ján Chrenko – ő viseli a kapitányi szalagot – és a vágselylyeiek egykori gólvágója, Czanik Ferenc legutóbb Ausztriában rúgta a labdát. „Végig jelentős fölényben futballoztunk, a látottak alapján nagyobb arányban is nyerhettünk volna – mondta a találkozó végén Borsányi Gyula, klubelnök-polgármester. „Megérdemelten győztek a perediek, ilyen erős csapattal a IV. ligában is a felkerülésért küzdhetnének” – szögezte le Lépes György, a kisfaludiak edzője. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?