Erőmű építését tervezik a Téhány lakótelepen

Kassa. Erőmű épülhet a kassai Téhány lakótelepen, a hajdani magnezitgyár helyén.

Az elektromos energia és hőenergia kombinált előállítására való úgynevezett kogenerált erőműnek három éven belül kell felépülnie. A tervek azonban nem állnak meg csupán az erőmű építésénél. Újtéhány kataszterében könnyűipari zóna kialakítását tervezik, mely iránt már most érdeklődnek a befektetők. A környezetkímélő ipari zónában szolgáltatások és üzletek, sőt lakóházak számára is lenne hely, és idővel akár többszáz munkahely is létesülhetne a téhányi lakóteleppel szemközti területen. Az ígéretes projektet az Energy Gas Társaság mutatta be a téhányi városrész polgármesterének, Cyril Betušnak.

A terv legelső lépcsője az erőmű létrehozása. A kogenerálás folyamata a környezetkímélő energiaforrások közé tartozik. Az ilyen erőmű lényegében a belső égésű gázmotorok elvén ?elektromos energiát és hőt termel. Az erőműnek ez a fajtája már kezd teret hódítani az uniós tagországokban. Előnyei közé tartozik a „kettő az egy?ben”, azaz a kétféle energia termelése egyazon helyen, az alacsonyabb emissziós értékek és az olcsó gyártás. Hasonló erőmű építését tervezik Pozsonyban és Zsolnán is.

A kassai erőmű építése való?színűleg már idén megkezdődik, és 2011-re fejeződik be. Az építkezés két fázisának tervezett költsége mintegy 3,4 milliárd korona. A kivitelezés 300–400 ember számára biztosítana munkalehetőséget, az erőműben pedig nyolcvan szakembert lehet majd foglalkoztatni.

A munkahely-létesítésen túl azonban más haszna is lenne a magnezitgyár helyén épülő beruházásnak. A 23 ezer lakosú Téhány városrész energetikai há?lózatát és távhővezetékeit is az új erőműre kapcsolnák rá. Így megoldódnának a nyomáskiegyenlítési problémák, a hő és a meleg víz akadálytalanul juthatna el a téhányi lakosokhoz, akik most időnként kénytelenek beletörődni, hogy nincs a lakásukban meleg víz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?