Eredménytelen a zselízi férfi felkutatására indított expedíció

<p>Zselíz/Dingboche. Nem találják a Himalájában eltűnt Princzkel Tamást. A zselízi férfinak április 20-án veszett nyoma. Azóta eredménytelenül keresik. A keresésére indult magyar hegymászók attól tartanak, hogy bűntény áldozata lett. Keresését azonban</p><p>nem adják fel.</p>

GULYÁS ZSUZSANNA

Egy hete családjának két tagja is Nepálba utazott, hogy két magyar hegymászó vezetésével fésüljék át a környéket, amelyet korábban egy szlovák hegymászó, egy lengyel pár és a helyi rendőrség is átvizsgált. A 4bakancs hegymászóportál értesülései szerint a keresésben részt vevő magyar hegymászók elbizonytalanodtak az eredménytelenség miatt.

Princzkel Tamás egy éve kerékpárral indult világ körüli útra, két hónapja érkezett Nepálba. Április 20-án Dingbocheban veszett nyoma. Utoljára szállásadója látta, eltűnéséről a 4500 méter magasságban fekvő vendégház tulajdonosa értesítette a rendőrséget. A rendőrök a férfi szobáját zárva találták, holmija össze volt csomagolva, útlevele, mászási engedélye és felszerelése is a szobában volt. A rendőrök 500 euró készpénzt és egy hitelkártyát is találtak a holmija között. A 4bakancs hegymászóportál szerint úgy tűnt, a férfi csak elugrott valahová. Holmijából csak a mobiltelefonja hiányzott, amely kicsengett ugyan, de a rendőrség nem tudta lokalizálni. A felszíni keresés mellett helikopteres keresést is indítottak, de nem találták a zselízi férfit.

A 4bakancs hegymászóportál szerint keresők tucatjai járják most is a környéket. A parttal és a folyómederrel együtt szinte nincs is olyan hely, amit többször át ne néztek volna. A tüzetes keresés ellenére sem a rendőrség, sem a helyiek, sem a hegymászók nem akadtak semmi nyomra. Mécs László hegymászó jelentése szerint egyre érthetetlenebbnek és rejtélyesebbnek tűnik az eset.

Nepálban tartózkodik Princzkel Dániel, az eltűnt férfi testvére is, aki korábban lapunknak elmondta: Tamás eltűnése előtt néhány nappal küldött egy e-mailt, amiben arról írt, hogy a magasabban fekvő Everest alaptáborba indul. Később Mongóliába vagy Kínába szeretett volna menni. Princzkel Dániel szerint testvére ugyan szerette a hegyeket, de nem volt hegymászó, csupán tapasztalt túrázó. Egy hónapja családja is meglátogatta, és a környéken közösen tettek kisebb túrákat, nagy magasságokba viszont nem merészkedtek.

A 4bakancs hegymászóportál szerint a férfi csendes, zárkózott típus volt, de a Himalájában tartózkodó lengyel hegymászópárral összebarátkozott. Családja nem akart nyilatkozni. Azt ígérték, a fejleményekről tájékoztatni fogják lapunkat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?