Eredménytelen a népszavazás

Bacsfa. Érvénytelen volt a polgármesternő visszahívására kezdeményezett helyi népszavazás a csallóközi faluban, mivel nem mentek el elegen szavazni. A referendum eredményét a szerda esti képviselő-testületi ülésen hirdették ki a törvényes határidőn belül.

Vonyik Ilona marad a székébenBarak Dávid felvételeA kihirdetést vita követte, melyben a lakosok is szót kaptak. Végh Brigitta, a választási bizottság elnöke ismertette az eredményeket: a 434 választásra jogosult polgárból 150-en mentek el szavazni. 148-an adtak le érvényes szavazatot, 142-en a polgármester visszahívása mellett, hatan ellene voksoltak. Ezután Vonyik Ilona polgármester kért szót, megköszönte a bizalmat, megállapította, hogy kétszer is, az önkormányzati választásokon és végeredményben a helyi referendumon is őt támogatták a szavazópolgárok, így az eredményt a képviselőknek el kell fogadniuk.

A lakosok egy része továbbra is a polgármester asszony elleni kifogásait sorolta, mások a védelmükbe vették, megint mások azt kérték, hogy legyen végre vége a viszálynak, amelyik képviselő nem tud együttműködni, mondjon le, egyébként pedig mindenki tegye a dolgát. A faluban ugyanis egy éve folyik a viszálykodás ellenlábasai szerint a polgármester alkalmatlan a feladatra. A polgármester mindezt visszautasítja. Kijelentette, a továbbiakban nem kíván reagálni az ezzel kapcsolatos felvetésekte, ezért a vitába sem kapcsolódott be.

A népszavazás kiírását követően Vonyik Ilona az ügyészséghez fordult, mert szerinte nem volt alapja a népszavazás kiírásának. Az ügyészségen már foglalkoznak a beadványával, tulajdonképpen azt vizsgálják, elkövetett-e törvénysértést a polgármester. Domonkos Károly képviselőnek pedig birtokában van egy belügyminisztériumi vélemény, mely szerint a képviselőknek jogában áll a polgármester visszahívására népszavazást kezdeményezni.

Miért csak most hirdették ki?

A szombati népszavazást követően a lakosok szerették volna tudni az eredményeket, és kifogásolták, hogy azt csak a választási bizottság tagjai ismerhetik. Végh Brigitta, a választási bizottság elnöke elmondta, ő nem nyilatkozthatott róla, mert a képviselők előre elfogadott harmonogramja értelmében tíz nap állt a rendelkezésre, hogy összehívják a testületi ülést. Ez a polgármester feladata lett volna. A községekről szóló törvény szerint pedig a testületnek három napon belül kell kihirdetnie az eredményt, ami tegnap meg is történt. (jom)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?