Építenek-e Nyitrán Auparkot?

Nyitra. Kilencvenhárommillió koronáért adnák el a városatyák az Orbis művelődési központ épületét az Auparknak, de éppen a magas ár miatt nem biztos, hogy az üzlet megvalósul.
A pozsonyi befektető társaság még a nyáron felajánlotta, hogy megveszi a Rádio Nitra Kft.

Nyitra. Kilencvenhárommillió koronáért adnák el a városatyák az Orbis művelődési központ épületét az Auparknak, de éppen a magas ár miatt nem biztos, hogy az üzlet megvalósul.

A pozsonyi befektető társaság még a nyáron felajánlotta, hogy megveszi a Rádio Nitra Kft. kiköltöztetése óta elárvult kultúrházat és az Általános Hitelbank (VÚB) szomszédos épületét is, helyükön pedig modern bevásárlóközpontot építtet. A bank illetékesei információink szerint bele is egyeztek az eladásba, ám a városi képviselők kevesellették az Orbisért és a mellette található 6600 négyzetméteres telekért felajánlott negyvenmilliót. Az összegből tízmilliót nem is készpénzben kapna meg a város, hanem a korzó felújításába fektetné az Aupark. Többen azzal érveltek, egyszer már mélyen áron alul elkótyavetyélték az Orbist a Kovarčík testvéreknek, és abban sem volt köszönet. Mások Nyitra belvárosát féltették a növekvő forgalomtól.

A testületi ülésen jóváhagyott kilencvenhárommilliós árat viszont az Aupark vezetői találják túlzónak és már jelezték is: ha a város nem enged belőle, visszalépnek.

Ferdinand Vítek polgármester csak annyit fűzött az egész ügyhöz, hogy nem zárja ki a kompromisszumos megoldás lehetőségét, és ha mindkét fél belátja a másik szempontjait, még létrejöhet a megegyezés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?