Nyitra. A szlovákiai üzletekből idővel teljesen eltűnhetnek a hazai pékipari termékek – figyelmeztet Milan Čulen, a Szlovák Pékipari Szövetség igazgatótanácsi elnöke.
Eltűnhet az üzletekből a hazai kenyér
Nyitra. A szlovákiai üzletekből idővel teljesen eltűnhetnek a hazai pékipari termékek – figyelmeztet Milan Čulen, a Szlovák Pékipari Szövetség igazgatótanácsi elnöke. Szerinte a lakosság eleve kevesebb kenyeret fogyaszt, mint korábban: míg 1990-ben az egy főre jutó éves fogyasztás nagyjából 50 kilogramm körül mozgott, mára ez 35 kilóra esett vissza. Ennél is vérlázítóbb Čulen szerint azonban az, hogy az üzletekben árult kenyérnek és kiflinek már csaknem a fele külföldi behozatalból származik. „Ha a hazai kenyér aránya az üzletekben 25 százalékra csökken, a gyártás már nem lesz nyereséges számunkra, ami a hazai pékipar végét jelentheti” – figyelmeztet Čulen. (SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.