Elsősorban a fiatalok érdeklődnek

Sajógömör. A Sajó-parti település vezetése minden helyi kezdeményezést igyekszik felkarolni és lehetőségei szerint támogatja is azokat. Jó kapcsolatokat ápolnak az evangélikus egyházzal és az iskolával.

Sajógömör. A Sajó-parti település vezetése minden helyi kezdeményezést igyekszik felkarolni és lehetőségei szerint támogatja is azokat. Jó kapcsolatokat ápolnak az evangélikus egyházzal és az iskolával. Néhány hónapja a helyi iskola számítógépeket kapott az Infovek program keretében, és hamarosan újabb számítógépek érkeznek a Máltai Szeretetszolgálattól. Mivel azonban az iskola nem rendelkezik olyan alkalmas helyiséggel, ahol az informatikai tantermet berendezhették volna úgy, hogy az az adományozó által támasztott feltételeknek is megfeleljen, ezért a tantermet a művelődési házban szerelték fel.

Mintegy három hete azonban a tantermet már nemcsak az iskola növendékei, hanem a falubeliek is használhatják. Megtudtuk, hogy elsősorban gyerekek és fiatalok látogatják heti egy-két alkalommal a számítógépes tantermet 15 és 19 óra között. Alkalmanként 10-15 érdeklődő is összegyűlik. A felügyeletet ellátó pedagógusok elmondták, elsősorban a számítógépes játékok és az Internet számít slágernek. Sajógömör vezetői többször is elmondták, szeretnék, ha az idősebbek is megismerkednének a számítógéppel és az Internettel, ezért – mint azt már korábban jelezte Zsíros Gábor polgármester – fontolóra veszik egy tanfolyam megszervezését is, melynek keretén belül a szülőkkel, nagyszülőkkel is megismertetnék a számítógépben rejlő lehetőségeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?