Elnöki audiencián a bodrogközi és az Ung-vidéki gyerekek

<p>Nagykapos. A budapesti Sándor-palotában fogadta Áder János magyar köztársasági elnök azokat a bodrogközi és Ung-vidéki diákokat, akik a Herczegh Károly Alapítvány által hirdetett Mesél a múlt című pályázatba elküldték hely- és</p><p>családtörténeti pályaművüket.</p>

LECZO ZOLTÁN

Gabri Rudolf, az alapítvány elnöke lapunknak elmondta, a 2013 júniusában közzétett felhívás szerint A családunk, illetve közösségünk és a 20. század – avagy hogyan avatkozott be a két világháború az egyének, a családok és a közösségek életébe témakörben olyan maximum 6 oldalas, korabeli fényképekkel és kordokumentumokkal illusztrált pályaműveket vártak, melyeket bodrogközi és Ung-vidéki gyerekek készítettek. A pályaműveket a gyerekek egy külön ebből az alkalomból szervezett rendezvényen mutatták be a közönségnek, majd az alkotásokat szakmai zsűri értékelte. A legjobbnak ítélt kutatások készítői ajándékot kaptak, a versenybe bekapcsolódó összes diák jutalma pedig egy háromnapos budapesti kirándulás volt, melyen 20 diák és az őket felkészítő tanárok vettek rész. A múlt hétvégi rendezvényen a tanulók az Országházba és az Operaházba látogattak el, majd a csoportot a Sándor-palotában személyesen fogadta Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita (Herczegh Géza lánya).

A Herczegh Károly Alapítványt 2007 szeptemberében a nagykaposi születésű Herczegh Géza jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és felesége, Herczegh Gézáné Petneházy Melinda alapította azzal a céllal, hogy a bodrogközi és Ung-vidéki közösségek, valamint az itt élő fiatalok anyanyelvi kultúrájának megőrzését és fejlesztését segítsék elő. Az alapítvány tevékenységét Herczegh Géza 2010 januárjában bekövetkezett halála után is folytatta. Gabri Rudolf tájékoztatása szerint a budapesti székhelyű szervezet alapító tagjának emléke előtt úgy tisztelegtek, hogy 2013. november 16-án a magyar házban Herczegh Géza tiszteletére emléktáblát avattak, melynél akkor Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is koszorút helyezett el. A tanulmányi versenyben készített pályaműveket hamarosan könyv formájában is megjelentetik, melynek egyik tiszteletpéldányát a köztársasági elnökhöz is eljuttatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?