Élen telel a Mráz-legénység

Fél. A pozsonyi IV. liga A csoportjának féli éllovasa a tegnap délután lejátszott idényzárón biztosította őszi elsőségét, miután hazai környezetben legyőzte a pozsonyi Danubia együttesét. A vendéglátók nyomasztó mezőnyfölényének jegyében zajlott az összecsapás. A 4.

Fél. A pozsonyi IV. liga A csoportjának féli éllovasa a tegnap délután lejátszott idényzárón biztosította őszi elsőségét, miután hazai környezetben legyőzte a pozsonyi Danubia együttesét. A vendéglátók nyomasztó mezőnyfölényének jegyében zajlott az összecsapás. A 4. percben Balogh mint egy húsz méterről leadott lövése kerülte el a vendégek kapuját. A 7. percben Škorec egyéni akciója végén pontatlanul célzott. Egy perc elteltével szöglethez jutottak a fővárosiak, a kapu elé ívelt labdát Kuchar az ötös sarkáról mellé fejelte. A 10. percben Škrabák beadását Tengeri Valíkhoz továbbította, aki ziccert hibázott. A 17. percben Škorec lövésénél is baj volt az irányzékkal. A 22. percben Valík lépett ki a védők gyűrőjéből, emelését azonban a kifutó kapus ujjheggyel a felső lécre ütötte. A 23. percben Škrabák két vendégvédőt kicselezve került az ötösön góllal kecsegtető helyzetbe, ám a harmadik bekk épp idejében érkezett. A 26. percben aztán megtört a jég. Škorec tisztára játszotta magát, majd habozás nélkül a felső sarokba durrantott. A 27. percben újabb vendéglehetőség szemtanúi voltak a nézők, Kollár a 16-os sarkáról azonban nem találta el a kaput. A 31. percben Tengeri bukkant fel a Danubia kapujának előterében, lövése célt tévesztett. Az első játékrész hajrájában elfáradtak a pozsonyiak, akik a hazaiak lendületét szabálytalanságokkal igyekeztek megtörni.

Félidei pihenő után továbbra is egykapuztak a féliek, akik képtelenek voltak góllá értékesíteni helyzeteiket. Az 57. és a 79. percben Škorec lövésénél a kapufán csattant a labda. A 83. percben Škorec remek labdávaval indította Tengerit, aki ismét csupán a kapufát találta telibe. A kihagyott gólhelyzetek fesztiválját a 84. percben Valík zárta, aki közelről sem volt képes az üres kapuba helyezni a labdát. Soványka győzelmet arattak, ám a helyzetek alapján akár kétszámjegyű győzelemmel zárhatták volna a fociőszt Peter Mráz védencei. A féliek újabb három ponttal és őszi elsőséggel köszöntötték életjubileumát ünneplő klubelnöküket, Nagy Sándort.

TOMÁŠOV–DANUBIA BRATISLAVA 1:0 (1:0). Góllövő: Škorec (26.). Sárga lap: Jurčík, Valík, ill. Šimura, Gőgh, Šulák. Játékvezető: Križko, 100 néző. TOMÁŠOV: Gutléber–Babala, Balogh, Mikóczi László, Škrabák (83. Bábela), Jurčík, Nagy Tamás (72. Petrušek), Škorec, Valík (87. Gulyás), Tengeri, Cigláň. (ns)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?