Az Utolsó vacsora… vagy Dionüszia?

Egy bizonyos konzervatív szempontból azonban máshogy látszott a dolog. Az internetet gyakorlatilag azonnal elárasztották azok a mémek, majd ezzel párhuzamosan a különféle hivatalos nyilatkozatok, amelyek a kifutónál ülő szereplőket az Utolsó vacsora jelenetével hasonlították össze – azt állítván, hogy Párizsban kigúnyolták Jézus és tanítványainak végső étkezését. Thomas Jolly művészeti vezető egyébként utóbb egyértelműen beszélt arról, hogy a jelenet kulcsszereplője Dionüszosz, a céljuk pedig az volt, hogy „egy nagy pogány partit”, egy szertartást rendezzenek, ami összehozza az embereket, és megjeleníti a francia köztársaság értékeit.

Habár nem vagyok oda az efféle megnyitóünnepségekért, magam is néztem a műsort, s minden eleve kódolt idegenkedésem ellenére alapvetően emlékezetesnek, érdekesnek találtam. Azt is értem, hogy napjaink kultúrharcának közepette miért és kiknek lehettek kifogásai a látottak miatt. Az ominózus hidas jelenetnél azonban még véletlenül sem fedeztem fel keresztényellenes felhangokat. Már csak azért sem éreztem így, mert ténylegesen ott nem egy keresztény szentséget, jelenetet, hanem a görög-római hitvilág Dionüszoszát/Bacchusát jelenítették meg. Mivel a modern és jelenkori olimpiák előképe az ókori Hellász sportéletében fedezhető fel, ezért nem is volt semmi meglepő abban, hogy egy onnan való istenség jelent meg a párizsi megnyitón. Maga a szín is inkább kelthetett asszociációt akár az Olümposzon duhajkodó istenekre, akár a bacchanáliák tömegjeleneteire, mint bármi másra.

Sőt mindezt szem előtt tartva még az is elképzelhető, hogy a kritika célt téveszt. Az ős- ill. ókereszténység idejében épp a görög-római panteont éltető államhatalom volt a Jézust követő emberek fő (bizonyos időszakokban szó szerint halálos) ellenfele. Ezért ha humoros, netán egyenesen szatirikus felhanggal idézi meg valaki ezt a hitvilágot, azzal akár még egyet is érthet a kritikára fogékony hívő.

Mindettől függetlenül érdemes belegondolni az egyik ellenérvbe... Eszerint rendben van, hogy nem volt cél a kereszténység kigúnyolása, ám mivel sokakban mégiscsak ilyen benyomást keltett a dolog, ezért a megnyitó szervezői valahol arányt és koncepciót tévesztettek. Elképzelhető, hogy ez legalább részben így van, főleg ha szem előtt tartjuk a kritikus hangok kiterjedtségét. Ráadásul a szervezők tettek egy hátralépést, gyakorlatilag bocsánatot kértek. Magyarázatot is adtak a jelenetre, ill. sok külső szemnek sem igazolt a vélt keresztényellenes gúny. Hátra kell hát lépniük egyet a kritikusoknak is. Így kerek a (demokratikus) világ.