Tourists, go home!

Santorini k

A kirándulók a hőgutát elkerülendő észak felé vehetik majd az irányt.

Sokak szerint meg kell regulázni a turizmust a legfelkapottabb helyeken. Mások azt jósolják, hogy a globális felmelegedés miatt a jövőben magától megoldódik ez a probléma, mert egyre kevesebben akarnak majd 40 fokban órákig sorban állni egy-egy látványosság kapuja előtt, vagy váratlan viharok elől menekülni. 

Nem kell klímakutatónak lenni ahhoz, hogy érzékeljük az éghajlatváltozás káros hatásait Európa déli államaiban, ahová jelenleg a tömegturizmus összpontosul. Bolygónk lassan, de biztosan pusztul, jobban mondva mi magunk pusztítjuk. Ennek következtében akár negyven-ötven év alatt élhetetlenné válhatnak az olasz, spanyol, görög idegenforgalmi központok (is), a turisták pedig a hőgutát elkerülendő észak felé veszik majd az irányt, vagy felfedezik az e szempontból némileg biztonságosabb, kiszámíthatóbb Közép-Európát. Ez azon ban még a jövő zenéje, pillanatnyilag ott tartunk, hogy a helyi lakosok több déli nagyvárosban olyannyira gyűlölik már a turistákat, hogy meglehetősen „hűvös” fogadtatásban részesítik őket: vulgáris feliratokat mutogatnak nekik, tüntetnek ellenük, saját életkörnyezetüket féltik tőlük, és az sem érdekli őket, hogy tulajdonképpen belőlük élnek. 

Az utóbbi hetekben Mallorcáról érkeztek aggasztó hírek, ahol húszezren vonultak utcára, mert a tömegturizmus hatására a normális boltok helyén szuvenírboltok nyíltak, a kereskedők elsősorban a messziről jött idegenek igényeit igyekeznek kielégíteni, a helyiek pedig egyre nehezebben szerzik be az alapvető árucikkeket. És természetesen mindennek felment az ára, hiszen a piac a fizetőképes kereslethez alkalmazkodik. 

Velence önkormányzata idén már 5 eurós „belépőt” szed az átvonuló turistáktól, vagyis azoktól, akik nem töltenek el legalább egy éjszakát a városban. Egyelőre azonban nem csökkent az érdeklődés, sőt, a tavalyi adatokhoz képest még intenzívebb az invázió. 

Barcelona lakosainak is elegük van már a magukból kivetkőző, dorbézoló idegenekből, illetve abból, hogy sokan egész másképp értelmezik a „szabadság” fogalmát: úgy érzik, külföldön mindent szabad. 

A legújabb óvintézkedést Santorinin kellett meghoznia a helyi polgármesternek, aki azzal szembesült, hogy egyszerre 11 ezer turista jelent meg a 15 ezer lakosú szigeten. A káosz elkerülése érdekében a közösségi médiában azt tanácsolta a helyieknek, hogy maradjanak otthon. A bejegyzés nem aratott osztatlan sikert, később törölte is. Annyit azonban elért, hogy a probléma megoldása érdekében több görög minisztérium illetékesei egyeztettek, és a szigeten kikötő nagy tengerjáró hajók számának korlátozását javasolták. Eszerint 2025-től a Santorinin kikötő hajók utasainak száma nem haladhatja meg a napi 8000 főt, hogy elkerüljék a zsúfoltságot és megőrizzék a különleges hely szellemét. 

Szóval ha önök idén nyáron nem tudnak elutazni valamelyik felkapott helyre, ne bosszankodjanak. Inkább gondoljanak arra, hogy a helyi lakosok életét teszik könnyebbé...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?