Elégedett szakvezetők

Ipolyság. A nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjának lévai járási rangadóján az ipolyságiak Petráš mesterhármasával 3:0 arányban győzték le a mezőny nagysallói újoncát.

Mindkét csapat tartalékos összeállításban szerepelt. Sérülések és eltiltások miatt a vendéglátók mezében nem léphetett pályára Urblík József, Bodzsár és Máté, a vendégeknél pedig Pénzeš, Tóth M. és Kuruc szerepelt a hiányzók listáján. A nagysallóiak egyébként emberhátrányban fejezték be az összecsapást. Nagy hibát vétett Dušan Szabó, a vesztesek edzője, aki nem cserélte le a sokat és olykor feleslegesen szabálytalankodó Kollárt. A vendégcsapat szétesően, hitehagyottan futballozott. A hazaiak viszont csapatkapitányuk, Lackovský vezérletével ötletesen kombináltak, sok helyzetet teremtettek. „Fantasztikus teljesítményt nyújtottunk, megérdemelten nyertünk. Teljesítettük célkitűzésünket, féltávnál az élmezőnyben tanyázunk. A tótmegyeriek elleni hazai kisiklástól, illetve a Tolmácson és Garamkálnán nyújtott gyengécske teljesítménytől eltekintve, elégedett vagyok a kollektíva produkciójával. A folytatásban szinte minden a városi önkormányzat támogatásán múlik. Új szerzeményekkel nem tudjuk a csapatot erősíteni. Annak is örülünk majd, ha a szállítási költségeket téríteni tudjuk. Remélem, Norbert öcsém is felépül sérüléséből” – hangzott Urblík József hazai klubelnök-edző őszi gyorsmérlege és előretekintése. Kollégája, Dušan Szabó ugyan csalódott volt védencei ipolysági helytállásával, ám az őszi bizonyítványt jóleső érzéssel nyugtázta: „A hatodik helyen állunk, a tervezettnél öt ponttal többet gyűjtöttünk. Ha kihasználjuk a téli átigazolási időszakot, akkor erősödhet játékosállományunk.“ (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?