Elárverezték a szántói fürdőt

Szántó.

Szántó. Négy és félmillió koronáért árverezték el a lévai járásbeli település tizenegymillió koronát érő termálfürdőjét, de a községnek nem volt más választása, mert még mindig hat és félmillió koronával tartozik a Szociális Biztosítónak, az Általános Egészségbiztosítónak, az Első Kommunális Bank verebélyi fiókjának és a zsolnai Inego cégnek, amely kísérleti fúrásokat végzett a termálforrásnál. Az adóssághalmozás az előző polgármester, Pavel Watzka számlájára írható, akit a bíróság tavaly novemberben hűtlen kezelés, hatósági jogkörrel való visszaélés és csalás miatt három év szabadságvesztésre és 400 ezer korona megtérítésére ítélt. Egyelőre azonban sem a börtönbüntetése letöltését nem kezdte meg, sem a pénzt nem fizette vissza a község kasszájába, s a jelenlegi polgármester, Milan Kisely szerint hozzá is végrehajtókat kell majd küldeni. A végrehajtóknak egyébként is bőven akad dolguk a faluban – az önkormányzat önerőből a 13,5 millió koronára rúgó adósságból csak 7 milliót tudott törleszteni, a maradék 3,9 millió adósság és 2,6 millió bírság rendezéséhez el kell árverezni a községi vagyont. A helyi termálfürdő mélyen áron alul már vevőre talált, a következő napokban pedig kalapács alá kerül az orvosi rendelő is. A község nem szívesen válik meg az épülettől, de hitelt nem vehet fel, mert vagyonát végrehajtók zárolták, s nem tud mivel kezeskedni a pénzintézeteknek. Ráadásul: az adósságok rendezésére még az orvosi rendelő épületének eladásából befolyó öszszeg sem lesz elég, így valószínű, hogy Szántón a községi hivatal épületét is elárverezik és az önkormányzat a jövőben bérleti díjat lesz kénytelen fizetni a használatáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?