Eladják a Kossuth teret

Komárom. Harmadik nekifutásra sikerült elérnie Juraj Bača képviselőnek, hogy a testület jóváhagyja a Kossuth tér eladására és beépítésére vonatkozó tervezetet.

Mint azt már Bačától megszokhattuk, harmadszor is programmódosításként terjesztette az anyagot a testület elé, amihez joga van ugyan, de ilyen nagy horderejű kérdés esetén talán mégsem ártott volna, ha a szakbizottságok is tárgyalnak róla. A decemberi ülésen az MKP-frakció nevében Andruskó Imre kijelentette: nem utasítják el a tervezetet, de lennének észrevételeik. Most tolmácsolta azokat a feltételeket, amelyek teljesítése esetén elfogadható lenne számukra az eladás. Az egyik legfontosabb kritérium a telek minimális árára vonatkozott, amelyet 3000 koro?nában szabtak meg négyzetméterenként. A befektetőnek továbbá 200 férőhelyes mélygarázst kellene építenie, 2 millió koronával hozzájárulnia a Kossuth tér közelébe tervezett körforgalom költségeihez, és a terület 20 százalékán teret kialakítani. Bača szerint ezek a feltételek elfogadhatóak a befektető számára.

Lakossági felmérés is készült

Andruskó felszólalása során arra a lakosság körében végzett felmérésre is utalt, amelyet egy profi közvélemény-kutató intézet készített, és amelyből az derült ki, hogy az 500 megkérdezett 54 százaléka támogatja, 29 százaléka ellenzi a tér beépítését, 17 százalék nem tudott állást foglalni. Több képviselő, köztük Fazekas László református püspökhelyettes egyér??telmű nemtetszését fejezte ki a tér eladásával kapcsolatban. Szabó Béla alpolgármester pedig azt javasolta, versenytárgyaláson értékesítsék a területet, és a kikiáltási ár legyen 4500 korona négyzetméterenként. Hor?váth Kornél képviselő ugyancsak a versenytárgyalás mellett érvelt, ám az MKP-klub által javasolt 3000 koronás áron. A szavazás során a testület először jóváhagyta Andruskó Imre módosító javaslatait – így Szabó Béla 4500 koronás árjavaslatáról már nem is szavaztak –, elvetette Horváth Kornélnak a versenytárgyalás kiírására vonatkozó javaslatát és végül 16 igen, 2 nem 4 tartózkodás mellett – ketten pedig nem szavaztak – rábólintott a Kossuth tér eladására. A közel 10 ezer négyzetméternyi területet tehát a Rosenberg, Lehman & Partners Kft. vásárolhatja meg, amely multifunkcionális központot építene a térre.

Több mint hatmillió a sportkluboknak

A képviselők közel 6,3 millió korona támogatást hagytak jóvá a városban működő sportklubok és egyéni sportolók, valamint további 145 ezer koronát konkrét sportesemények támogatására. A fociklub 2,46 milliót, a kosárlabda-csapat 1,5 millió koronát kap, a három röplabdaklub összesen 590 ezer, a kajak-kenu klub 400 ezer, a vízilabda-szakosztály pedig 300 ezer korona támogatásra számíthat. 150 ezer koronát kapnak a birkózók, 110 ezret a bokszolók, 100 ezret pedig az úszók.

Új főellenőrt választanak

Idén áprilisban lejár a főellenőr, Csintalan Miklós hat évre szóló megbízatása, ezért új főellenőrt kell választani a városban. Bár a Bastrnák Tibor polgármester által beterjesztett anyag nyílt szavazást javasolt, az MKP-klub javaslatára – ha itt lesz az ideje – titkos szavazással döntenek a képviselők az új főellenőr személyéről.

Új pályázatot kellett kiírni a Viator Kft. és a Comorra servis járulékos szervezet igazgatói posztjára, mivel az első körben egyik esetben sem hirdettek győztest. A december végével megszűnt Városi Idegenforgalmi Vállalat „feldarabolá?sával” létrejött harmadik társaság, a Calor Kft. igazgatója Ľuboš Veľký lett.

Támogatás az egyházaknak

Bastrnák Tibor javaslatára pénzügyi támogatást szavaztak meg a képviselők a városban működő négy történelmi egyháznak. A katolikus és a református egyház 100-100 ezer koronát, az evangélikus egyház és a zsidó hitközség 50-50 ezer koronát kap. Az eredeti javaslat szerint a református egyház is 50 ezer koronát kapott volna, ám Keszegh Béla képviselő módosító javaslatára ezt is 100 ezerre emelték.

A városi hivatalhoz tartozik a TIK

A január másodikától zárva tartott Idegenforgalmi és Tájékoztató Iroda (TIK) további sorsáról is tárgyaltak a képviselők. Az MKP-klub javaslatára két új munkahelyet létesítenek a városi hivatal belső ügyintézési és műemlék-kezelő főosztályán belül. (Korábban az irodának, amely a Városi Idegenforgalmi Vállalathoz tartozott, három alkalmazottja volt.) A két alkalmazott fizetésére, valamint az iroda fenntartására erre az évre 1,22 millió koronát hagyott jóvá a testület. Egyben megbízta a Viator Kft. ügyvezetőjét, hogy dolgozza ki a társaság hosszú távú turisztikai-tájékoztató tevékenységének koncepcióját. Az elképzelések szerint ugyanis a jövőben ehhez a társasághoz tartozna majd a TIK. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?