Együttműködést szorgalmaz a Magyar Művészeti Akadémia

<p>Dunaszerdahely. Május 16–17-én Dunaszerdahelyen tartotta kihelyezett ülését a Magyar Művészeti Akadémia Határon Túli Bizottsága. A bizottság ülése után kötetlen beszélgetésen vettek részt a meghívottak.</p>

SZABÓ CSILLA

A találkozó elsődleges célja az volt, hogy lehetőséget adjon a szlovákiai magyar szervezeteknek és a médiának az együttműködés kialakítására.

A pénteki, 17 órakor kezdődő beszélgetést Juhász Judit, a Magyar Művészet Akadémia (MMA) szóvivője vezette, köszöntőt Zelnik József, az MMA alelnöke mondott. „Szeretnénk, ha a jelenlévők elmondanák, mi az, amiben az akadémia segíthet nekik, nemcsak erkölcsi, hanem anyagi segítségre is gondolunk, és így egy igazi együttműködést alakíthatunk ki. Biztos vagyok benne, hogy az is lesz” – mondta Zelnik József.

A beszélgetésen részt vettek az akadémia különböző tagozatainak képviselői, többek között Zsigmond Dezső filmrendező, Rátóti Zoltán színművész, Stefanovits Péter festőművész, Jakobovits Márta keramikus, Kóka Rozália néprajzkutató, Tamás Menyhért író, költő; Istvánfi Gyula építész, Olsvay Endre zeneszerző. A szlovákiai magyar szervezetek, intézmények közül a találkozón képviseltette magát a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága, a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete, az ANIMA Társaság, a Televízió.sk internetes médium, a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége, a Dunaszerdahelyi Televízió, a Szövetség a Közös Célokért, a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria, a Szlomasport portál, a Felvidék.ma, a Thália Színház és a Jókai Színház, valamint a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata.

Vitaindítóként az egyes szervezetek bemutatták működésüket, tevékenységüket, majd kifejtették véleményüket a szlovákiai magyar kulturális, művészeti és társadalmi életről, annak gondjairól, hiányosságairól. Együtt boncolgatták az egyes területeken felmerülő problémákat, céljuk pedig az volt, hogy a részt vevő szervezetek és a sajtó a Magyar Művészeti Akadémia segítségével megoldást találjanak rájuk.

A Magyar Művészeti Akadémia alapvető feladata a kulturális értékek védelme, a nemzet művészeti hagyományainak megőrzése, átörökítése és bemutatása, az új alkotások létrehozásának ösztönzése. „A nemzetközi művészeti együttműködés fokozott igénye mellett célunk a regionális és a művészeti ágak találkozóinak, vándorüléseknek a szervezése is, ugyanakkor folyamatban van a kortárs magyar művészeti, dokumentációs és informatikai központ létrehozása” – áll a találkozó után kiadott közleményben. A Magyar Művészeti Akadémia 2011. november 5-én alakult 157 taggal, szerepköre hasonló a Magyar Tudományos Akadémiáéhoz.

Az akadémiának jelenleg 160 tagja van, a létszámuk május végén, a közgyűlésen éri el a törvény meghatározta létszámot: 250 rendes és 50 levelező tagja lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?