Egy vállalkozó és egy volt polgármester a nyertes

Komárom. Második nekifutásra sikeresen zárultak azok a pályázatok, amelyeket a Viator Kft. és a Comorra servis járulékos szervezet igazgatói posztjára írt ki a város.

Komárom. Második nekifutásra sikeresen zárultak azok a pályázatok, amelyeket a Viator Kft. és a Comorra servis járulékos szervezet igazgatói posztjára írt ki a város. Az előbbi igazgatója március elsejétől Molnár Marian, az utóbbié Nágel Dezső lett, miután a képviselők a pályázatelbíráló bizottságok javaslatára jóváhagyták kinevezésüket. Két új cégről van szó, amelyek a Városi Idegenforgalmi Vállalat december végi megszüntetése után jöttek létre. A VIV eddigi tevékenységi köre három társaság között oszlott meg: a lakóházak fűtését végző Calor Kft. (ennek igazgatóját már az első körben megválasztották Ľuboš Veľký, a VIV korábbi igazgatója személyében), a fürdőt, a Panoráma szállót és a kempinget működtető Viator, valamint a városi sportlétesítmények kezelését és az oktatási intézmények épületeinek karbantartását végző Commora servis között. Molnár Marian, aki az SDKÚ nyitrai kerületi elnökségének tagja, jelenleg vállalkozóként tevékenykedik, és néhány hónapja hajóéttermet is működtet a Vág-parton; a képviselőknek tett ígérete szerint ideiglenesen lemond az étterem ügyvezetői posztjáról. Nágel Dezső 2006-ig, 4 választási cikluson keresztül az érsekújvári járásbeli Szőgyén község polgármestere volt. Jelenleg Köbölkúton műszaki vezetőként dolgozik, ahol – elmondása szerint – hasonló feladatokat lát el, mint amilyeneket új munkaköre is megkövetel. A kft.-k vezetőinek hamarosan a testület elé kell terjeszteniük a fejlesztési vállalkozói terveket.

Jóváhagyták a képviselők az iskolák, óvodák és a szabadidőközpont felújítására benyújtandó pályázatok önrészét is. Ez az összeg esetenként 1–2 millió koronát tesz ki. „Már elkészült a Munka, a Komenský és az Eötvös utcai alapiskola teljes felújításának, továbbá a Határőr utcai alapiskola fűtésrekonstrukció?jának tervezte, valamint a szabadidőközpont és három óvoda felújítási tervezete – tájékoztatta lapunkat Bastrnák Tibor polgármester. – A nem önálló jogalanyiságú intézményekre vonatkozó pályázatokat azonban a szaktárca, sajnos, egyelőre kizárta a pályázati lehetőségből. Ennek ellenére úgy gondolom, jó, ha elő vannak készítve a tervezetek, sőt, idén valamennyi városi iskola és óvoda esetében is kidolgoztatjuk a pályázati dokumentációt. Erre a célra a 2008-as költségvetés 15 millió koronát irányoz elő.” (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?