Csütörtökyt támogatta a kulturális bizottság

Nyitra. Csütörtöky Józsefet támogatja a Nyitrai Megyei Önkormányzat által kinevezett pályázati bizottság a komáromi múzeum igazgatói posztjára.

Nyitra. Csütörtöky Józsefet támogatja a Nyitrai Megyei Önkormányzat által kinevezett pályázati bizottság a komáromi múzeum igazgatói posztjára.

A pályázaton ketten indultak: Helena Lehotská, aki 1995-től 1999-ig volt a múzeum igazgatója és Csütörtöky József, aki kétszer is betöltötte már ezt a posztot: először 1991 és 1995-között majd 1999-től 2004-ig. Akkor Fehér Csaba váltotta őt, Fehér leváltása után megbízott igazgatóként ismét Csütörtöky vette át az intézmény irányítását és szakmai tapasztalataira való tekintettel a pályázati bizottság az ő kinevezését javasolta.

A bizottságban a megyei hivatalt Helena Psotová, a kulturális osztály vezetője képviselte, rajta kívül öt megyei képviselő, és a múzeum egyik alkalmazottja volt a tagja. Az MKP-t Forró László képviselte a testületben, aki egyébként nehezményezte, hogy egyetlen komáromi járásbeli képviselő sem kapott benne helyet.

„Az előző választási időszakban az volt a gyakorlat, hogy az egyes járásokban működő intézmények ügyében elsősorban azok a képviselők döntenek, akik onnan származnak” – mondta Forró.

Információink szerint Csütörtöky Józsefet a hét bizottsági tag közül négyen támogatták, ketten ellene szavaztak, egyvalaki pedig tartózkodott. A megyei képviselő-testület február negyedikén fog szavazni a kinevezéséről, ha nem hagyják jóvá, új pályázatot kell kiírni az igazgatói posztra. (vrabec)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?