Csákányos automatázás

Vághosszúfalu. Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka betörtek a helyi „öreg kocsmába” – egy hónap leforgása alatt már másodszor. Az ismeretlen tettesek kitörték a bejárati ajtó zárját, majd csákánnyal vertek szét két játékautomatát, hogy hozzájussanak a bennük lévő pénzhez.

Vághosszúfalu. Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka betörtek a helyi „öreg kocsmába” – egy hónap leforgása alatt már másodszor. Az ismeretlen tettesek kitörték a bejárati ajtó zárját, majd csákánnyal vertek szét két játékautomatát, hogy hozzájussanak a bennük lévő pénzhez. Sürgős dolguk lehetett, mert a helyszíneléskor sok pénzérme hevert az automaták körül, és a betörők csákányát is ott találták. Finta Lajos, a kocsma tulajdonosa tegnap még nem tudta megmondani, mekkora kárt okoztak a betörők, mert az automatákat nem ő üzemelteti. Azokat egy magáncég helyezte el, és Finta nem tudja, mekkora értéke van egy-egy ilyen gépnek. A betörők az automaták „bevételén” kívül semmit sem vittek el, és a zárat leszámítva a berendezésben sem tettek kárt. Az esetnek nem volt szem- és fültanúja, pedig a riasztónak szólnia kellett. A tulajdonos elhatározta, hogy a biztonsági berendezést rákapcsoltatja a rendőrség központi rendszerére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?