Bombameglepetés Komáromban

Komárom. Bombameglepetés szemtanúi voltak szombat délután a komáromi futballkedvelők, hiszen a Duna-partiak otthonában szerezték meg első idénybeli győzelmüket a sereghajtó diószegiek, akiket ezen a mérkőzésen első ízben vezetett csatába újdonsült edzőjük, Dušan Liba.

Komárom. Bombameglepetés szemtanúi voltak szombat délután a komáromi futballkedvelők, hiszen a Duna-partiak otthonában szerezték meg első idénybeli győzelmüket a sereghajtó diószegiek, akiket ezen a mérkőzésen első ízben vezetett csatába újdonsült edzőjük, Dušan Liba. A vendégek zártan védekeztek, gyors ellentámadásokkal kísérleteztek. Már az elején vezetéshez jutottak a mátyusföldiek. Egy előreívelt labdára Nagy Gábor csapott le, aki habozás nélkül a kapuba célzott. A folytatásban Bagin szólójánál remekelt Maglocký, a vendégek kapusa, majd Kökényesi durrantott a kapu fölé. Röviddel az első félidő lefújása előtt megsérült a hazaiak gólerős támadója, Nagy Jenő, akit kórházba kellett szállítani. Fordulás után Józsa Jósvaihoz passzolt, a vendégjátékos lövése azonban célt tévesztett. Ez volt a diószegiek második említésre méltó akciója ezen a találkozón. A folytatásban ismét Maglocký játszotta a prímet. Előbb Kökényesi szólóját, majd Bazinský lövését hárította, Trnka fejese viszont kapu fölé szállt. Az egyenlítő találat megszerzésén fáradozó hazaiakat Mészáros küldhette volna padlóra, aki a meccs hajrájában háromszor is egyedül robogott Herko kapujára, gólt elérnie mégsem sikerült. Végeredményben megérdemelt vendégsiker született a KFC otthonában.

KOMÁRNO–SLÁDKOVIČOVO 0:1 (0:1). KOMÁRNO: Herko–Bazinský, Trnka, Štofko, Sklenář, Kökényesi, Bagin, Antalovič, Nagy (46. Meleg, 88. Wilson Eugen Speck), Rejžek, Slovák.SLÁDKOVIČOVO: Maglocký–Caránek (85. Mészáros), Nagy L., Chudík, Beták, Karol, Józsa, Pecko, Jósvai, Horváth, Nagy G. (Štrbo). (al)

EDZŐI NYILATKOZATOK

Peter Buranský (Komárno): „Ilyen eredmény, kudarc után nehéz feladat nyilatkozni a történtekről. Jó lenne, ha védenceim tudatosítanák, hogy az eredményes bajnoki szereplés előfeltétele az edzéseken való részvétel. Sajnos a cserepadon nincs megfelelő képességű futballistánk, akivel felválthatnám a gyengén teljesítőket. Itt az ideje, hogy a kialakult helyzetet elemezzük a vezetőséggel, ez így már tovább nem mehet.”

Dušan Liba (Sládkovičovo): „Menet közben került kezembe a karmesteri pálca. Remélem, még tudok segíteni. Még annak ellenére is, hogy játékosállományunk ereje nem éri el a IV. liga színvonalát. A fiúk megérdemlik az elismerést, ma elsősorban küzdenitudásból vizsgáztak jelesre. Remélem a győzelem a folytatásban motivációs tényezőként segít majd a minőségbeli javulásban, felzárkózásban.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?