Betörtek az udvardi alapiskolába

Udvard. Pénteken éjjel ismeretlen tettesek törtek be a helyi, Majthényi Adolf Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatói irodájába.

Udvard. Pénteken éjjel ismeretlen tettesek törtek be a helyi, Majthényi Adolf Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatói irodájába. A tolvajok kihasználták, hogy a jelenleg átépítés alatt álló intézmény főépületének felső szintjén hiányzik egy ablak, a tágításra váró keret helyét ideiglenesen papírral és ragasztószalaggal szigetelték. „A tettesek vélhetően a vécéhelyiség kisablaka alá tolták a kukát, majd azon másztak fel. Az ablakon jutottak a felső szintre. Az átépítést végző munkások értékes szerszámaira ügyet sem vetettek. Egy vezetékes telefont, egy hagyományos és egy vadonatúj digitális fényképezőgépet, mobil- és elemtöltőt, valamint nagy mennyiségű golyóstollat tulajdonítottak el. Feltörték a folyosói és irodai két ajtót, az épületen 2700 korona kárt okoztak. Az említett tárgyak eltulajdonításával 20 ezer koronával károsították meg az iskolát. A szekrényeket, polcokat mind-mind kiforgatták, vélhetően pénzt, értéktárgyakat kerestek. Érthetetlen azonban, hogy a szomszédos helyiségben levő számítógéphez nem nyúltak. Vasárnap, a beiratkozási program keretében hagyományosan megrendezett Mikulás ünnepségen és játszóházban azonban senki sem tudott a történtekről. „Nem akartam ünneprontó lenni, ezért meg sem említettem, hogy ellopták a fényképezőgépet, amit az iskola rendkívül jól működő szülői szövetségétől kaptunk ajándékba! Osztályképek fényképezésére szponzori ajándékképpen csak nemrég jutottunk egy modernebb, digitális berendezéshez, amit sajnos nem sokáig tudtunk használni” – panaszolta az igazgatónő. Egyetlen örömük, hogy a történtek miatt sem a nagyobb diákok péntek délutáni, sem pedig a kicsik vasárnapi ünnepsége nem maradt el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?