Az ipolysági kórház sem írta alá a szerződést

Ipolyság. A kiskórházak közül az ipolyságinak olyan szerződést kínált az Általános Egészségbiztosító (VšZP) a 2008-as év első felére, melyből teljesen kimaradt a fekvőbeteg osztályok finanszírozása.

Gál Milan igazgató lapunknak elmondta, ilyen formában elfogadhatatlan számukra a tervezet, semmiképp sem írnak alá egy ilyen szerződést. Az előző években hosszas és kemény tárgyalások után, de általában a kórház számára elfogadható megállapodásra sikerült jutni a VšZP-vel, most viszont az ajánlatból éppen annak a tevékenységnek a térítése maradt ki, mely tulajdonképpen a kórház lényege. „Csak a laboratórium és a járóbeteg-ellátás finanszírozására kaptunk javaslatot a január 1. és június 30. közötti időszakra” – mondta Gál. Az ipolysági intézmény vezetése bejelentette, elutasítják a jelenlegi elképzelést, érdemben majd később tárgyalnak az ügyről.

Gál Milan nem lát logikát az Általános Egészségbiztosító lépésében. Ipolyságon összesen hat osztály van, a gyerekosztály, a belgyógyászat, a sebészet, az intenzív osztály, a nőgyógyászat és az újszülött osztály. Ezeket meg se említik a szerződésben. Ez havi közel 1,3 millió korona bevételkiesést jelentene a kórháznak. A járóbeteg-ellátás és a laboratóriumok finanszírozása terén a javaslat hozzávetőleg azonos a 2007-essel. Ez több mint nyolcszázezer koronát jelentett volna. A laboratórium tevékenységére 60 ezer koronával kevesebbet szánt az egészségbiztosító, az ambulanciák viszont százezer koronával többet kaptak volna. Kimaradt az ajánlatból az otthoni utókezelés térítése is, ez havi 25 ezer korona mínuszt jelent. Gál Milan megjegyezte, szerencsére a kórház betegeinek „csak” 40 százaléka az Általános Betegbiztosító ügyfele, tehát más kórházakhoz képest nem annyira domináns az Általános Egészségbiztosító, s ez kivételes helyzetnek számít a szlovák egészségügyben. Aranyosmarót sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben van, ott például 95 százalékban az Általános Egészségbiztosítóval állnak szerződésben a betegek. A Dôvera magán-egészségpénztár szintén negyven százalékát képviseli a pácienseknek, a maradék húsz százalék pedig megoszlik az Apollo, az Union, az Európai és a Közös Egészségbiztosító között. Közülük 8-10 százalékos jelenlétével az Apollo a legnagyobb. A hat biztosítóból az Általános Egészségbiztosítón kívül mindegyikkel a tavalyihoz hasonló feltételeket garantáló szerződést sikerült kötni.

Gál elmondta: a költségek évről évre emelkednek, drágul az energia, béremelések is voltak az utóbbi időszakban, de a bevételek nem emelkednek. Leszögezte, ha nincs is szerződésük az Általános Egészségbiztosítóval, nem küldhetik el a betegeket egyik napról a másikra, nem állíthatják le a kezelésüket, ráadásul az akut eseteket törvény adta kötelessége a kórháznak ellátni. Mivel kis kórházról van szó, kisebb kapacitással, ezért nagyobb az aránya az akut eseteknek. „Nálunk nincs várólista, 2007-ben például az esetek több mint 65 százaléka sürgős ellátást igényelt, ezt, úgy gondolom, figyelembe kellene vennie a biztosítónak” – mondta az igazgató. Január folyamán akár saját költségére is vállalja a kórház a betegek kezelését, akkor is ellátnak mindenkit, ha nem fizet a biztosító. Február elsejétől viszont, ha addig nem változik a helyzet, sajnos el kell utasítani a nem sürgős eseteket, más kórházba kell irányítani az Általános Egészségbiztosító ügyfeleit. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?