A szentgyörgyi erőd Szencen

<p>Szenc. Február végéig tekinthető meg a Szenci Városi Múzeumban A szentgyörgyi erőd – régi korok tanúja című kiállítás.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

A szenci múzeum kezdettől igyekszik bemutatni a tágabb régió történetét is. Ennek köszönhetően most a bazini (Pezinok) Kis-kárpátoki Múzeum és a Szlovák Nemzeti Múzeum Régészeti Múzeuma gyűjteménytárgyaiból látható kiállítás a szenci Törökház emeleti termeiben.

Az összeállított anyag a Szentgyörgyhöz (Svätý Jur) közeli egykori erőd területén végzett ásatások eredményeit és a leletek legjavát mutatja be. Az első emlékek a bronzkor idejéből valók. A századok során éltek ott kelták, germánok és szlávok, s nyilván más népbeliek is. „A bemutatott tárgyak többsége a korai középkorból származik, amikor – már a nyitrai fejedelemség idején – hatalmas szláv erőd létesült itt. A virágzó középkorban az erőd a Szentgyörgyi és Bazini grófok ideiglenes székhelye volt” – írja a tárlatról kiadott ismertetőjében Július Vavák régész. Az ő vezetésével, az említett bazini múzeum szervezésében 2006 óta folynak ásatások ezen a helyen. (Nem előzmény nélkül, hiszen a múlt század húszas, ötvenes és hatvas éveiben is folyt feltárás.)

A gyerekeknek is érdekes (mert könnyen azzá tehető) kiállításon nyílhegyek, lándzsák, tőrök, kengyelek, sarkantyúk, különféle munkaeszközök és használati tárgyak kerültek a tárlókba. Vagy például azt is láthatjuk, hogy az évszázadokkal ezelőtti ember nagy leleménnyel biztosította magának a vezetékes vizet – egymáshoz illesztett kerámiacsöveken keresztül.

Ma este héttől a múzeumban Zdeněk Farkaš tart szlovák nyelvű előadást a cseklészi középkori vár régészeti feltárásának eddigi eredményeiről. (kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?