Dunaszerdahely. A Csallóköz– Mátyusföldi Regionális Társulás is részt vesz az IGA 2003 elnevezésű, a németországi Rostockban rendezendő regionális és kertészeti kiállításon.
A rostocki kiállításon két kisalföldi régió is bemutatkozik
Horváth Ákos, a társulás titkára elmondta, hogy tavasszal a mezőgazdasági minisztériumból szerzett tudomást erről a rendezvényről, majd pályázatot nyújtott be, amit a tárca elfogadott. Ennek köszönhetően a társulás augusztus utolsó két hetében saját standon képviselteti magát a tízévente megrendezett seregszemlén. A kiállítás a több világrészről érkezett résztvevőkkel már augusztus elsejétől tart.
A Csallóköz–Mátyusföldi Társulás egy négynyelvű félórás videokazettán mutatja be a Csallóközt és Mátyusföldet, e vidék idegenforgalmi látványosságait, történelmi emlékeit, kulturális és gazdasági életét. A térség prezentálását szolgálja az a tavaly megjelentetett magyar-szlovák-német nyelvű kiadvány, amely képekkel is gazdagon illusztrálva mutatja be ezt a régiót, elsősorban a történelmi nevezetességeket, az itteni termálfürdőket és egyéb turisztikai látványosságokat. A térségben élő emberek kézügyességét, szakmai jártasságát szemlélteti az a kiállítás, amelynek keretében kézimunkákat, egyéb népművészeti tárgyakat és képzőművészeti alkotásokat is bemutatnak.
Horváth Ákos szerint a rostocki bemutatkozás lehetőséget kínál arra, hogy nemzetközi szinten felkeltsék az érdeklődést a Csallóköz és Mátyusföld iránt annak reményében, hogy külföldi befektetőket is a térségbe csalogassanak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.